A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
Lancelot1983 #103219 VdG 2. szezon összefoglaló 1. rész
Felkészülés szerintem jól sikerült. 10 meccset játszottunk viszonylag erős ellenfelekkel. 6 játékost igazoltam, mindet posztra ebből 4 szerintem bevált 1 nem annyira és 1 sérült volt szinte az egész szezonban, de őt cserepadra igazoltam. Tavaly sokat játszók közül Lica, Alex és Ricardo Valente távozott, utólag talán Alex eladása kérdőjelezhető meg egy kicsit.
Igazolások
Igazolások 2
Barátságos meccsek
Liga kupa:
3. körben a csoportköröknél kapcsolódtunk be, 1. kalapban voltunk ennek is köszönhetően nagyon jó sorsolást kaptunk 2 második ligás csapattal igaz ők mind a ketten a feljutásért voltak versenyben illetve Nacional da Madeira jött még. Ezeken a meccseken olyan 85-90%-ban nem az alap csapatom kapott lehetőséget.
Első meccsen Penefiel ellen idegenben kezdtünk vezettünk is majd a 86. percig 2-2 volt, de végül elbuktuk, egy jó meccsen, ahol jól játszottunk, de nem nyertünk. Második meccsen Madeira ellen hazai pályán nem tudtuk kihúzni, kikaptunk 0-1-re de végig ők voltak a jobbak, így a harmadik meccs szintén hazai pályán Leixoes ellen már csak formalitás volt, 4-0 lett ide, ezzel 3 ponttal csoport másodikként végeztünk. Nacional da Madeira 9 ponttal ment tovább.
Tavalyhoz hasonlóan a többi csoportban is hatalmas meglepetések voltak:
A csoportban Freamunde (2. liga) már első körben veri a Sportingot 2-0-ra utána az Uniao da Madeirát is, így az utolsó fordulóban nagyon nagy sansza volt, tovább menni, de kikapott 3-0-ra Belenensestől, és így a körbeverések miatt 3 6 pontos csapat volt csak a 3. lett, ha 1 góllal kap ki ők a csoport elsők, így Belenenses lett.
C csoportban az utolsó forduló döntött 4 x után voltak a csapatok.
Porto hazai pályán veri 1-0-ra Aroucát, Moreirense pedig idegenben szintén 0-1-ra az Atletico CP-t. Végül Moreirense jut tovább több lőtt góllal (2-1-es gól különbséggel).
D csoportban Estoril első fordulóban kikapott még ugyan meglepetésre Setúbálban, de utána 2 győzelem köztük idegenben Benfica ellen továbbjutást ért, majd utolsó fordulóban, Benfica és Setúbál a döntetlennel kiütötte egymást (2 gólos győzelem kellett volna mind a kettő csapatnak a továbbjutáshoz). Boavista szerepe meg csak annyiban merült ki, hogy a Setúbál továbbjutási esélyeit csökkentse.
Negyeddöntőben Naciona da Madeira Moreirensét, Estoril pedig a Belenensest veri 1-0-ra, Döntőben végül csoport ellenfelünk 11-esekkel nyer 0-0 után.
Liga kupa
Portugál Kupa:
3. körben csatlakoztunk idegenben a Barreirense ellen, 3. ligás klub.
Nem a legjobb kezdő 11 ment ki 0-1 lett, de hatalmas fölényben voltunk, nem tükrözi az eredmény a két csapat közti különbséget.
Következő körben Varzim jött hozzánk, mint tavaly most is mi mentünk tovább 2-1-el, szintén nem az alap csapat játszott, itt azért nem volt annyira veszélyben a továbbjutás, mint tavaly.
8 közé jutásért Estorilba utaztunk itt félig alap csapattal a védekező felfogásúak voltak az alap csapatból támadóak Tozé kivételével meg cserepadosok voltak, 0-1 lett megérdemelten mentünk tovább.
6. körben Moreirense jött 3-0 sima már alap csapattal.
Negyeddöntőben szerencsés módon Gil Vicente jött (sorsolás előtt volt egy crash dump és akkor eredetileg mumus Aroucát kaptuk volna) Első meccs simának tűnt 2-0 –ra vezettünk majd 80. percben kb semmiből gólt kaptunk, így 2-1-el utaztunk a visszavágóra. Itt 3 játékosomat fenyegette, hogy ha sárgát kap kihagyja a döntőt, így középső illetve szélső hátvéd valamint védekező középpályás poszton kihagytam őket, hát ennek, meg is lett az eredménye. Nekünk rontottak már a 3. percben vezettek 17.-ben még kiegyenlítettünk, de második félidő közepén még egyet begyötörtek, így 2-1 a vége itt is. 11-esek jöttek 8-7-ra alul maradtunk a 11 körig ment a párbaj az ő kapusuk belőtte a miénk felső lécet lőtt.
Idén könnyebb sorsolással ráadásul egy másodosztályú csapat ellen mehettünk volna a kupadöntőbe, de most sem tudtunk élni a kínálkozó lehetőséggel. Döntőt végül a Sporting nyerte hosszabbításban.
Portugál kupa