A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • ozbom
    #103160
    Pedig jól jönne, mert a kassza az üres. Igaz most kaptam kicsit több, mint 3 milliót. De ezzel az összeggel nem igazán lehet erősíteni. Aki erősítést jelentene az jóval többe kerül vagy annyiba, hogy el is megy a keret 1 emberre. Így inkább nem is nagyon igazolok. Jelenleg nem állunk valami jól Tabella, majd lesz valahogy, ha lesz pénz lesz, ha nem akkor nem.

    Közben meglett a VB-selejtező is, kaphattam volna könnyebb csoportot is.
    Csoport

    Úgy számolok, hogy 18 pontot össze kell gyűjteni és meg lesz a második hely, a németek mögött. Nem hiszem, hogy őket meg tudnánk előzni. Velük lesz az első meccs, talán egy döntetlen összejöhet, akkor az már jó kezdésnek számít. Utána a többieket ütni kell oda-vissza. Nem szabad pontot veszíteni, mert akkor veszélybe kerül a második hely.