A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
sas96 #103134 Közben tegnap este én is befejeztem egy szezont, most a 2024/2025-nek lett vége az iraklis élén természetesen. :-)
Bajnokság:
Ősszel eléggé jól ment a játék, a tavasszal voltak pillanatok amikor döcögtünk csak és nem hasítottunk. Igaz a veretlenségünk így is eléggé sokáig kitartott, a 26. fordulóban szenvedtük el az első vereséget a Panathinaikos otthonában, úgy hogy 3x szereztünk vezetést, de a védelem nem állt a helyzet magaslatán, így ez is kevés lett. A bajnoki címet végül 2 fordulóval a vége előtt tettük biztossá, úgy hogy akkor a PAOK-nak még 3 meccse volt. Idén az AEK Athént semmi sem menthette meg a kieséstől. Újabb BAJNOKI CÍM :-)
Görög Kupa:
Itt elég sokszor a "cseresor" játszott, ami azt jelenti igazából hogy akik kimaradtak az előtte levő hétvégi bajnoki meccsről. Csoportot gond nélkül megnyertük, igaz itt is volt 1 kisebb botlásunk. Rögtön a PAOK következett a 16 között, kiejtettük őket... 2 döntetlennel. És ez még nem az első ilyen volt. A döntőig elverekedtük magunkat, ahol 1 új taktikát próbáltam ki (4-3-3) a tavalyi döntős ellen (Tyrnavos) ráadásul az alapemberek hiányoztak is. 60 perc után átformáltam a csapatom 4-4-2-re de a maradék időben nem szereztünk gólt. Hosszabbítás után viszont elhódítottuk ezt a trófeát is. Görög Kupa Döntő (vs Tyrnavos)
Bajnokok Ligája:
Ez volt a legnehezebb sorozat a számunkra. Főleg hogy a csoportunk sem volt nevezhető könnyűnek. Juventus (őket hozták ki legesélyesebbnek a trófea elhódítására), Benfica (akik barátságos tornán már nyakon vágtak minket), illetve a Göteborg. Végül nem volt gond, mindenki ellen jól játszottunk. A Juve elleni utolsó meccsen ugyanúgy kaptunk ki, ahogy múlt héten a Real verte meg a Sportingot. 2. helyen jutottunk a 16 közé.
Megkaptuk ellenfélnek azt a Marseillet aki a 2. helyen állt a francia pontvadászatban. Hazai pályán könyörtelenek voltunk, idegenben viszont már csak 1 döntetlenre futotta. A 8 között következhetett a mumusunk, Liverpool. Éreztem hogy a csapatom erősebb mint tavaly, amikor elbuktunk ellenük. Otthon őket is leküzdöttük 2-0-ra, idegenben viszont a védelem és a kapusom sziporkázásának köszönhettük hogy nem lettünk kitömve. Félidőben 1-0-ra vezettek az angolok. Ők nyomták végig az egész meccset, simán kieshettünk volna, viszont életveszélyesen kontráztunk és az egyik ilyen végén gólt is elértünk, 1-1. Ez is maradt, így meglett a már rekordot jelentő elődöntő, ahol 1 ismerős ellen játszhattunk, a csoportban velünk továbbjutó Juventus. Torinoban kezdtünk, jól játszottunk, volt nekünk is sok helyzetünk, de kikaptunk 2-1-re. Hazai pályán viszont főleg mi irányítottuk a találkozót és a 2. félidő vége/közepe táján bevittük az első gólt, ami a vége is lett a meccsnek, idegenben lőtt góllal bejutottunk a Fináléba. Itt újra 1 angol csapat ellen játszottunk a Chelsea "személyében". Nagyon erősek, viszont tudtam hogy 1 meccsen bárkit meg tudunk verni. A 13. percben meg is szereztük a vezetést, hogy aztán a 16 és a 18. percben megfordíthassák a meccset. Ez volt a félidei eredmény (1-2). Félidőben mondtam a srácoknak hogy jó lenne ha mutatnának valamit a 2. játékrészben. Hatott a szent beszéd, a 46. percben első támadásból kiegyenlítettünk, majd 10 perccel később a vezetés is meglett!! Hihetetlen tempójú találkozó volt, igazi BL döntő feeling. Maradt a 3-2 nagyon sokáig, mígnem a hosszabbítás utolsó perceiben felvágták a támadómat a 16oson belül. 1 középpályásom állt a labda mögé és belerúgta Cortuisba a labdát, de a labda elé pattant vissza és bevarrta a végső kegyelemdöfést az angoloknak (4-2), ezek után már csak az maradt hátra hogy a bíró lefújja a meccset! Megszereztük a csapat történetének első Bajnokok Ligája győzelmét és történelmet írtunk ezzel. BL eredményekBL Döntő
Jogosan tartottam a csoportomtól egyébként, mert a Benfica megnyerte az EL-t, a döntőben a Manchester Unitedet kalapálta el 2-0-ra.
Még 1-2 szezont biztos végig fogok vinni a gárdával szerintem, aztán lehet keresek valami más kihívást 1 új mentés által, de ezt még átgondolom, jelenleg a szívem nem enged másba kezdeni :D
Pár érdekesség a végére:
Nemzetek Ligája, bejutottunk a 4 közé, ahol az angolok várnak majd ránk
Magyarországon egyeduralom alakult ki :-) Illetve folyamatos BL résztvevők is.
Németországban a Werder az előző szezonban feljutott hogy most újra kieshessen :-) Illetve jelenleg a német klubok sehol sincsenek nemzetközi szinten. A legerősebb most a Leverkusen.
Köszi ha végigolvastátok :-) Jó játékot mindenkinek.