A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
Lancelot1983 #102979 VdG 1. szezonösszegzés 1. rész:
EL:
El meccsekkel kezdtük a szezon itt még nem igazán alakult ki a keret pláne nem szokott össze. Nálam úgy van, hogy az első forduló kezdete előtt egy nappal már késznek kell lennie a keretnek, tehát utána se ki, se be senki, téli szünetben sem az első csapatnál. A második csapatból illetve ifiből ki még mehet játékos, de be nem jöhet már oda sem, továbbá kölcsön nem mehet senki és nem is jöhet, valamint, egyik keretben sem lehet nálam holland illetve magyar játékos és személyzet sem.
Az El tehát nagyon döcögősen indult, első meccsen kapura lövés nélkül Litex ellen, visszavágó szerencsére sikerült jól játszani, de csak a 87. percben nyugodhattunk meg, benne volt egy Litex gól a meccsben. Második kör első meccsén Sturm ellen sikerült lekopírozni, az első kör első meccsét, nulla kaput eltaláló lövéssel. Hazai pályán kellett kiharcolni a továbbjutást. 88. p percig vezettünk aztán kaptam kettőt, de szerencsére jött a crash dump, így újra le tudtam játszani a meccset, és az már sima volt, kikaptam 1-3-ra, így kiestünk az EL-ből. Érdekesség, hogy az EL csoport körben, bár 1. meccsen verték a Spartát 3-1-re utána 5 zakó 0-11-el és kiestek, osztrák ligában csak 7. helyen végeztek.
EL
Liga kupa:
Itt végig azok játszottak, akikre a bajnokságban nem kezdőként számítottam, 2 körben kapcsolódtunk be Nacional ellen, meccs végén kiegyenlíttek, de jobbak voltak bűntetőknél meg ők kettőt mi egyet hibáztunk, így 4-3. Csoportkörben nagyon kedvező sorsolásom volt. Braga, Rio Ave, Moreirense. Kár, hogy Bragával kezdtem az első meccset. Miután vesztettünk nem sok esélyünk maradt a továbbjutásra. Sors iróniája, hogy utána Braga csak 2 x-re volt képes, így ha tudtunk volna nyerni Rio Ave ellen, vagy Bragától nem kapunk, ki akkor mi jutunk tovább.
Liga kupa csoportkörben nagy meglepetések voltak. Az A csoportban Pacos-Sporting meccs döntött a továbbjutásról ha Sporting nem kap ki ők mennek tovább 1-0 lett a Pacosnak.
A C csoportban Porto- Tondela meccs volt és Académica- Marítimo utolsó fordulóban, ha Portó nyer tovább megy, amennyiben Académica nem nyer több góllal mint ők, X-nél is hasonló a helyzet, de Tondela idegenben nyert, Académica meg csak x-elt, így Tondela ment tovább. D csoportban 2. ligás Chaves fogadta Benficát, Benficának csak kikapnia nem szabadott erre 3-0 második ligás Chavesnek.
Pacos- Tondela döntőn Tondela nyert 11-esekkel, érdekesség, hogy elődöntőben Braga ellen is 11-esekkel jutottak tovább a döntőbe.
Liga kupa
Portugál Kupa:
3. körben csatlakoztunk be egy 3. ligás csapat ellen, a „cserék” simán nyertek, majd rögtön megkaptunk a Sportingot, de szerencsére rossz napot fogtak ki 1 lövésük találta el a kaput és 12 mellé ment, pedig talán 2 ember kivételével, teljes csapattal álltak ki, és az a 2 ember sem ifi volt.
Következő körben Varzimot kaptam idegenben, itt nagyon eltaktikáztam az elejét, kontrára álltam, igaz nem a legjobb kezdő 11 ment ki, de gondoltam, így is hozni kell, erre elkezdtek egy kapuzni gólt is lőttek, és ha őszinték akarunk lenni, ha a félidő 3-0 oda egy szót sem szólhattunk volna, teljesen reális lett volna. Félidőben átálltam támadásra és itt már uraltuk a meccset 55. percben meg volt az egyenlítés, 81. percben behoztam 2 kulcsjátékost támadó szekcióba és az egyik csere 90+2. percben tovább lőtt minket. Kicsit sajnáltam a Varzim csapatát, mert nem ilyen kiesést érdemeltek.
Következő kör: idegenben a több éve mumus Arouca nem is sikerült nyernünk pedig most alap csapattal jöttem, 52. percben kaptunk egy gólt, addig szerintem jobban játszottunk, gól megfogott minket, kénytelen voltam később támadó mentalításra váltani, valamint a 2 DM-t feltoltam MC-be, és a 88. percben az egyik cserének sikerült egyenlítenie. Tizenegyeseknél kihagyták az 1. 2. és 5. 11-est, mi csak egyet hibáztunk, így 4 közé kerültünk.
Jöhetett a Pacos a döntőbe jutásért másik ágon Benfica- Braga. Mindenképp döntőbe akartam jutni, mert az már biztos kupaindulást ért volna, meg azért csak mégiscsak egy Portugál kupáról van szó. Úgyis éreztem, hogy Sporting és Arouca kiverése után meg is érdemelném a döntőt, de ehhez a Pacosnak is volt szava, igazából bajnokágban nem értettem, miért állnak kieső vagy kieső közeli helyen. Jól játszottak, hamar megszerezték nálunk a vezetést, majd 58. percben emberelőnybe is kerültek, nekünk talán nagyobb helyzeteink voltak, de nekik több, megérdemelten nyertek.
Visszavágón is hamar vezetést szereztek 61. percben ugyan sikerült egyenlítenünk, de a mindent eldöntő gólt nem sikerült belőni.
Így a Pacos már a második kupa döntőjét játszhatta idén, amit megint elbukott csak most hosszabbításban.
Portugál kupa