A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Lancelot1983
    #102765
    1. győzelem
    na végül a 21. fordulóban lett meg az első győzelmünk a linz ellen, nem vigasztal a tény, hogy ez volt számukra az a meccs, ami után bajnoki álmaik szertefoszlottak, itt reménykedtem, hogy elindulunk felfelé, de nem, taktikában annyi változást csináltam, hogy sima 4-4-2 az egyik középső kp-t automatikusról, támadóra raktam, ha az elejétől fogva, így teszek, akkor több pontunk lenne, de kiesni mindenképp kiestünk volna, csak akkor nem 20, hanem nem tudom 30 ponttal
    meccsek
    végső tabella

    nem rúgtak ki, így harmadik ligában is én leszek az edző, ők is elismerték, hogy edző fenomén vagyok és a keret volt szar :) hosszabbítani nem nagyon akarnak, aki meg igen az jóval több pénzért, mint amit ajánlani tudok, normál helyeken, ilyen gyalázatos teljesítmény után, a játékos simán belemegy a fizetés csökkenésbe, de itt még a jelenleginek többszörösét akarják kapni
    nem volt, egyelőre kedvem játékosokat keresgetni (de majd lesz), így a másik 2 párhuzamosan futó mentésemmel folytattam:

    Varzim: erről egy kis helyzetjelentés
    tabella kicsit csalóka a kép, mert akivel ikszeltünk, vagy megvertük azok gyakorlatilag a kieső régióban tanyáznak, akik a táblázat első felében vannak azoktól kikaptunk, 16. helyre várnak, de én remélem 10. körül azért ott leszünk, csatárok elég gyengén muzsikálnak, középső védőm csak egy van, aki igazán jó, meg a baloldali védőm, aki még jó, illetve középpályán nagyon jónak érzem, a szélsőket illetve a védekező középpályásokat, a támadó középpályán középen, elég hullámzó teljesítmények vannak


    Utoljára szerkesztette: Lancelot1983, 2016.06.02. 15:01:15