A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Soulwave
    #102722
    Hertha BSC - 2018/19 (5. szezon)

    Ha jól emlékszem ezt a szezont még nem posztoltam, úgyhogy le is zárom gyorsan. Nem tudom valaki követte-e a Herthás karriert amit végigvittem az FM15-ben de akkor gyorsan összefoglalom az eddigieket: Az elmúlt két évben két második hely a Bayern mögött és két BL győzelem volt, emellett valamelyik kupát a négy év alatt elhódítottam legalább egyszer, kivéve a Bundesligát. Tehát idén egyértelműen ennek a begyűjtése volt a cél.

    Igazolások:
    Ha jól emlékszem valahol 30M körül volt a transzfer és 7M körül a bérkeret, így valamennyi mozgásterem volt. Nagyon nem kellett megerősíteni a csapatot, hiszen már tavaly extrák voltunk, inkább csak kiöregedő játékosok helyett hoztam fiatalabb klasszisokat. Ingyen érkezett Rulli kapusposztra, mert Navas már elérte a 30-at. Emellett két kulcsjátékos, Varane, és Jonathan Silva érkezett a védelembe, akik tényleg erősítést jelentettek. Mellettük volt pár átadólistás fiatal kishal, mint Halilovic, Avdijaj vagy Koman. Összességében megint kiszórtam egy csomó pénz az ablakon, de jó helyre ment.


    Bajnokság: Csak annyit mondok végre... A bőrgatyások szerencsére sokat botlottak, inkább a Schalke tudott többször a nyakamra jönni, de komoly veszélyben nem forgott a bajnoki cím. Zivkovic ismét klasszis volt 31 góllal (három szezon alatt összesen 101 gólt lőtt a bajnokságban), Stendera pedig ligarekorder lett 23 gólpasszal.


    BL: Elég soványan kezdtük a csoportkört, pedig egy Lyon, Porto, Spartak hármas nem túl acélos, ennek ellenére 'csak' 11 pontot gyűjtöttünk, bár ezzel is elsők lettünk. Ezek után kiejtettem a Tottenhamet és az MU-t, meg még valakit nem emlékszem. A döntőben végre a Barcával mérhettük meg magunkat, hogy zsinórban a harmadik BL címet megnyerhessük. Az tavalyi BL döntőm agyrém volt, de most minden mindegy alapon vágtam neki, úgyhogy nem kellett xanaxot bevennem. Ehhez képest:


    A Német kupában a harmadik körben kiestem, különösebben nem érdekelt, az Európai szuperkupát megnyertem, szintúgy a klubvilágbajnokságot. Az ötéves terv tehát véget ért, trófeagyűjtemény (a 2015-ös kupagyőzelem hiányzik).

    A csapat & taktika:



    A BL döntő előtt már két csapattal is tárgyalásban voltam, hiszen nem titkolt szándékom volt, hogy továbbigazolok, ha már mindent megnyertem. Szerettem volna az angol bajnokságban megmérni magam, elsősorban a hatalmas pénzek miatt. A Liverpool és a Manchester City jelentkezett be, végül az utóbbi ajánlatát fogadtam el. 7.-ek lettek a bajnokságban ami pont ideális, hiszen így lesz esélyem megnyerni az EL-t. Folyt.köv.