A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • bexinho
    #102512
    Mondjuk ez nálam is így van, hogy "háttérben" folyamatosan viszem a karrieremet. Csak valamikor 4-5 napig folyamatosan játszom munka után, valamikor meg 2-3 hétig nincs rá időm. Ha jól rémlik, akkor most 2025 nyaránál tartok (FM15) járok a Fradival, 700. meccsem következik, és BL-EL kupát még nem nyertünk. De EL döntőt már játszottunk, és BL elődöntőben is egyszer már jártunk.
    Viszont vannak már eu mércével mérve is sztár neveléseim (15 éves koruk óta játszatom őket az első csapatban). Most 20-22 évesek. Illetve Hajdúszoboszlóból induló generált magyar csatár most igazolt el a Manchester Unitedből Olaszországba... Előtte a PSG-nél játszott. Szezon végén szerintem írok egy beszámolót. Csak nekem is a reakció hiánya volt az egyik ok, ami miatt ritkán írok már posztot. Bár az adott poszt látogatottságából (index fórumon is posztolom) azért látom, hogy sok embert érdekel (4-5 napon belül 100-200). De régebben sokkal többen látogatták meg a posztokat. Volt, amikor 3-400 is összejött 1-2 hét alatt.