A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
gregor007 #102457 2014 előszezon
Debreceni VSC
Attila számára nem ment egyszerűen az átállás. A csapat már megkezdte az alapozó edzéseket, sőt már egy barátságos meccsen is túl volt a klub, Attila tehát kondíció terén lemaradásban volt. További nehézséget okozott, hogy eleinte nehezen vette fel az edzések ritmusát, nem szokott ilyen intenzív tréningekhez. Ugyanakkor tetszett neki az a profizmus amelyet látott, mindenki tudta a feladatát, minden zökkenőmentes volt, neki tényleg csak arra kellett koncentrálnia amire szerződtették.
Hamar rádöbbent, hogy egy NB1-es bajnoki címre pályázó klub, és bajnoki címvédő élete nem egyszerű. Alacsonyabb ligában eltölt évei alatt mindig áhitattal nézte a magyar klubcsapatok BL/EL selejtezőit, és álmodozott hogy egy nap talán ő is pályára léphet egy ilyen nemzetközi mérkőzésen. A Debrecen csapatával ez a lehetsőség pedig adott volt, csak be kellett magát verekedni a keretbe.
A szezon első tétmérkőzése az Újpest elleni Szuperkupa döntő volt, amelyet hosszabbításban ugyan, de elhódított a Debrecen Szepes Attilával a kezdőben! Álomszerű kezdés az új csapatban, alig 1,5 hét után az első elhódított trófea.
A BL selejtezők második fordulójában az albán Skenderbeu volt az ellenfél, melyen 5-1-es összesítéssel lépett túl a debreceni csapat. Attila szempontjából a mérleg: 3 assist, 2 meccs legjobbja, tehát a nemzetközi bemutatkozás is parádésra sikerült.
A bajnoki rajt előtt tehát úgy néz ki, hogy Attilára stabil kezdőként számítanak, és a csapat továbbra is versenyben van az európai kupaporondon.