A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • sas96
    #102336
    Sziasztok :-) Mint még régebben írtam, az FM11-ről váltottam FM15-re, ami elég nagy váltás volt számomra. Belekezdtem 1 hosszúra tervezett karrierbe (nyilván addig míg a vezetőség ki nem rúg :D). Régen volt 1 szuper mentésem Görögországban a Panaitolikos csapatával, így az országot eldöntöttem. De nem akartam 1. osztályban kezdeni, ezért a 'tolikos ki is esett a körből. 3 szimpatikus klub maradt benn a rostán (AEK, Iraklis Szaloniki, Larisa), végül az Iraklis-t választottam.Összesen 4 és fél szezont fogok most összefoglalni nektek, remélem lesz türelmetek végigolvasni. :-)
    Mit ne mondjak, pénzügyileg a klub teljesen nulla volt, így elég nehéznek tűnt a helyzet.2 csoportból állt a 2. osztály, és az első 3 helyezettek mindkét csoportból bejuthattak a feljutási playoffba, ahol az első 2 kerülhetett 1 osztállyal fentebb, míg fentről 4 kieső volt, a 2. osztály 1 csoportosra alakítása miatt.Átigazolások Az első félév katasztrofálisra sikerült, nyilván ebben az én kezem is benne volt, meg kellett szokni az új játékot, ami az elején mint látszott nehezen ment. Ennek eredményeképp a kieső zóna felett voltunk éppen, de a körbeverések miatt még az első hely sem tűnt messzinek. A 2. félévre jelentősen feljavult a játékunk, nem sikerült kikapnunk sem (viszont néhány X becsúszott) Végül a 2. helyet szereztük meg, így mehettünk a 6 csapatos PO-ba. Ennek eredményét ittáthatjátok. A Larisa-val vívtunk szoros csatát, de 1x megcsaptuk az AEK-t is, úgy kellemesen! :-) Irány az 1. osztály.

    2015/16
    Igazolások
    Végeredmény
    Pénz továbbra sem volt a csapatnál, ingyen igazolásokból élek. A védelmet elég jól sikerült rendbe rakni, 4 játékos érkezett, mindannyian erősítést jelentettek (ők lennének Kyere-túl Martins-ig), Nouri és Yelen a középpályára érkezett. Illetve jött a PAOK-tól kikukázott Papadopoulos, aki egész szezonban szenzációsan játszott és oroszlánrészt vállalt a fentebb látható végeredményben. Csináltunk egy nagy üzletet is, bónuszokkal együtt 850M Forintért értékesítettük az egyik fiatal fejlődőképes ászunkat. 4 csillagot érhetett el az én személyzetem szerint. Egyébként szokásunkhoz hűen, ismét rosszul kezdtünk a bajnokságban, szezon felénél a középmezőny alján helyezkedtünk el, de a tavasszal megindultunk előre és egy hihetetlen veretlenségi sorozatba kezdtünk, ennek eredménye lett a 7. pocíció. Elégedett voltam és éreztem ha sikerül tartani a szintet, ebből a következő idényben lehet valami.. valami több. A kupát meg sem említem nagyon, a csoportkört túléltük, aztán kiestünk a Xanthi ellen.

    2016/17
    Igazolások
    Végeredmény
    Igazolások terén sikerült hoznom 2 támadót (Coelho és Diaz), egy jól passzoló vkp-t (Hetemaj) és télen 1 védőt (Ali Khan).
    A csatárduóm hihetetlen jól sikerült "vétel" volt, szórták a gólokat együtt, hátul ráadásul elég stabilak voltunk. képesek voltunk szorongatni már a nagyokat is, sőt, nyertünk is ellenük (persze nem mindig). A 4. hely teljes elégedettséggel töltött el, mert bejutottunk az európai kupahelyekért való Playoffba, de kicsit csalódott is voltam, mert ha kiegyensúlyozottabbak vagyunk, jobb is lehetett volna.
    A kupa PO-ban 2. helyen végeztünk , voltak durva eredményeink, ekkor vertük el az AEK-et 7-2-re meg idegenben a PAOK-ot 3-1-re, de a Panionios ellen nem volt szerencsénk. De következő szezonban mehetünk az EL-be!! Kupát elszórakozta a tartalék, kiestünk a csoportban.

    2017/18 (az áttörés éve)
    Igazolások
    BAJNOKI CÍM
    Erősíteni újra sikerült. Stieber hasonló szituba került mint IRL, így ő érkezett, meg az Olympiakosnál kivágott Fortounis, van den Boomen pedig 1 ezen a szinten szuper védekező középpályás. A Sampdoria lett az anyaegyesületünk, ők meg kölcsönöztek ki hozzánk pár játékost,hát ők is erősítést jelentettek. A bajnokságban ami tavaly hiányzott, idén megvolt, kiegyensúlyozottan nyertük a meccseket, viszonylag kevés pontot hullajtottunk és a nagy csapatok sem tudtak minket elnyomni. Megszereztük a klub történetének első Görög Bajnoki címét! A Kupát ismét el sikerült rontani, azok a fránya tartalékok... :-) Kiestünk a csoportkörben, de ez a szezon mindenért kárpótolt.
    Az EL szereplésről... első körben (ami valójában a 3. forduló volt) a skót Partick Thistle csapatát kaptuk, otthon durván megszeppentünk ellenük, ki is kaptunk. Idegenben aztán hoztuk amit kell, simán vertük őket. A 4. fordulóra kaptunk 1 spanyol csapatot, Real Sociedad. Hát... hiába vagyunk erősek itthon, azért ők jóval előrébb tartanak. Idegenben saját magunkat végeztük ki, 11-es oda, kiállítás ide... Otthon legyűrtűk őket 1 kiegyensúlyozott meccsen, de ez kevés volt. Nem sikerült bejutni a csoportba.
    EL meccsek
    De mint írtam, jövőre Bajnokok Ligájában bizonyíthatunk, igaz nem a csoportkörben, hanem a selejtező elejétől, a görög csapatok gyalázatos teljesítménye miatt. Viszont a következő szezonban már újra 2 BL induló lehet. Ami egyértelmű volt, az az hogy egyszerűen bármi áron, de be kell jutni a BL-be a pénz miatt, ugyanis ahhoz hogy ezt a szintet tudjam tartani, kell a pénz. Elég nagy minuszban volt ekkor az egyenlegünk, bevétel oldalon alig van valami, bajnoki cím sem fizetett túl sokat, viszont a kiadás oldal azért erősebb...

    2018/19 (jelenleg futó szezon)
    Igazolások
    Nem volt túl nagy mozgás, nagyjából egyben maradt a tavalyi keret (egyébként sem tudtam igazolni a pénztelenség miatt, csak szerződéseket hosszabbítottam akivel tudtam). Viszont megszereztem a Bayernben nevelődött, PAOK által kikukázott Friesenbichlert. Nagyon jól szuperál egyelőre a srác :-)
    Akkor a BL szereplésről először :-)
    Rögös volt az út az egyszer biztos. A Kobenhavn volt az utolsó ellenfél a csoportkörért, az idegenbeli 1-0 után, otthon már a félidőben 3-0ra vezettünk, csak a szépítés sikerült nekik! Megvan! A csoport enyhén szólva erősebb volt mint mi (Atletico Madrid, Benfica, Newcastle)
    Kiestünk ugyan, de szép teljesítmény volt végig. A Newcastle ellen otthon a 90. percben kaptunk ki, a Benfica ellen ha nem hozunk össze 2 büntetőt nekik, akkor idegenben is csapjuk őket, nem csak otthon, Az Atletico elleni hazai X azért jókora mák volt. Emberhátrányba kerültek és onnantól kezdve voltunk velük 1 szinten, 3x sikerült egyenlíteni és a végén még lőttünk 1 kapufát is. Utolsó meccsen ha nyerünk akkor EL, hát vezettünk is 1-0-ra már a 3. percben, de aztán beáraztak minket rendesen. Hozzá kell tenni hogy hibát hibára halmoztunk hátul, de ez nem mentség... :-) Pénzügyileg viszont már megérte bejutni... egyelőre stabilizálódott a helyzet.
    Meccsek
    Csoport

    A bajnokság pedig a szezon félénél
    Lehet hogy sokba került a BL szereplés... az Olympiakos-t rajtunk kívül senki sem verte meg (4-3), mi meg a bajnokság elején bukdácsoltunk... benne van a pakliban hogy ez a címvédésbe kerül. Eggyel kevesebbet meccseltek, ha ott győzelemmel számolok, akkor 9 pont hátrány. Nem lehetetlen, de attól még nagyon kemény lesz. Remélem hullámvölgybe kerülnek, mi meg nyerünk végig, akkor lehet esély előzni. A kupában most kicsit komolyabban játszottunk, de az első kiesés szakaszban rögtön megkaptuk az AEK Athén csapatát...bármi lehet... igaz az utolsó meccseinken elég gyakori volt hogy 4-et kaptak tőlünk, ez némi bizakodásra adhat okot :-)
    Sajnos a télen a legnagyobb sztárom, Jorge Pereyra Diaz távozik csapatunktól, közel 600 Millió forintért, nem bírtam megtartani, szóba sem akart állni velem, hát akkor menjen. Az OGC Nice csapatában fogja folytatni.
    Pereyra Diaz
    Góltermlése 2 és fél szezon alatt

    Közben a dán válogatott felkért kapitánynak, elvállaltam őket, első meccsemen pont a görögöket vertem meg 1-0-ra Athénban :-) A Nemzetek Ligájában a 3. divízióban játszottunk, fel is jutottunk a lengyel, izraeli, litván csoportból. A 2020-as EB selejtezőn a legnagyobb ellenfél az orosz és a szlovén válogatott lesz, cél a kijutás :-) Eléggé fejlődőképes a keret :-)

    Még a végére pár érdekesség: Németországban a Werder Bremen immár másodjára küzd a 2. osztályban... eléggé lifteznek oda-vissza. Olaszországban pedig a Lazio van már szezonok óta összeomolva és harcol a kiesés ellen.
    Bajnokok Ligájában a győztesek 2015, 2016, 2017, 2018-ban sorrendben, Bayern München, PSG, Real Madrid, Chelsea :-)

    Bocsánat a hosszúságért, de ez most több évet felölelő beszámoló volt :-) Ha van rá igény, szívesen megírom a további történéseket is :-)
    További jó játékot kívánok mindenkinek :-)