A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
Soulwave #102308
Hertha BSC 2016/2017
Akkor indítanám a hetet a harmadik szezonommal a Herthánál. A tavalyi bronzérem automatikus BL csoportkört ért, így három fronton kellett helytállnom ami kissé megnehezítette a dolgom. A pénzügyi helyzet jelentőset javult, bekerült az első 10 leggazdagabb klub közé, bár gondolom az Olympiastadion miatt van 650M-s értéke a klubnak. A kasszában nagyjából 80M van, ebből igazolásokra 25M, fizetésre pedig 4M-t kaptam, természetesen ezt átcsoportosítottam. Fejleszteni nem fejlesztek, a youth recriutmenten kívül, a fizetési sapkát 500E euró haviban állapítottam meg, ezt is csak egy játékos kaphatja meg.
- Igazolások:
Ebben a tekintetben túlszárnyaltuk a tavalyi évet, de úgy döntöttem nem fogok várni amíg beérnek az olcsó(bb) generáltak, megpróbálok robbantani.
Crisetiget a tavalyi kölcsön után végleg megvettem, az igazi bomba viszont a klubtársa Mateo Kovacic leigazolása volt akiért 15+30M eurót fizettem. Ez nagyon sok de, ő klasszis. Mivel jobb fullbekk pozíción elég gyengén szerepelt Nyom, ezért "kicseréltem" a Sassuolonál bohóckodó Vrsaljko-ra. Szintén klasszisnak mondható igazolás Keylor Navas megvétele, a kapusposzt már nagyon csípte a szemem. Üzleti (és egyéb) szempontból pedig Zivkovic 6.5M eurós megvétele volt a legjobb döntés, miután a Valencia átadólistára tette.
- Bajnokság:
Ezek után, nem teljesen úgy kezdtük a bajnokságot ahogy kellett volna, nagyon döcögősen indult a szezon. Eleinte azért így is szépen tartottuk a 2-3 helyet, de általában 1 gólokkal tudtunk csak nyerni, nem volt igazi átütőereje a csapatnak. Guidetti pihentetése nem volt rossz döntés, Zivkovic a téli szünet előtt már 17. gólnál járt, viszont a széljátékom még nem volt az igazi.
Fordulás után azonban elkezdődött a darálás, nagyon jól összeszokott a csapat, lényegében ezért építkeztem 3 évig. Több nagyarányú győzelem, komoly skalpok és teljes leszakadás a mezőnytől. Kár hogy a bajor vetélytársaim ezt másképp gondolták, ők úgy döntöttek, hogy ebben a szezonban csak egyszer kapnak ki, minket viszont otthon is megvernek. Egyszerűen nem lehetett befogni a Bayernt, így idén bár előreléptünk, de a 76 pont csak ezüstéremre volt elég.
Egyéni szinten azonban nagyot lépett előre a csapat, Zivkovic év játékosa, gólkirály és európai aranycipős lett 30 rúgott góllal, mindezt 20 évesen. Stendera a legtöbb asszisztot osztotta és a legtöbb kulcspasszot adta, emellett az év fiatal játékosa lett. Kiemelni még Sarabiát, Crisetiget és Kovacicot tudnám, ők extrát nyújtottak idén.
Év csapata & kezdőm
http://p.coldline.hu/2016/02/22/2142922-20160222-zAQr4E.png
- Német Kupa:
Mivel itt már címvédő voltam, ezért nem is vettem komolyan, végig B csapat játszott, ennek végül egy méretes zakó lett az eredménye a negyeddöntőben. A másodosztály Karlsruhe ellen búcsúztam 6-0-ra.
- Bajnokok Ligája:
És az igazi megmérettetés a BL - A Man City, Juve, Steaua hármast kaptam a csoportban, a románokat nagy örömmel kétszer vertem, illetve két hazai győzelem a nagycsapatok ellen, elég volt a második helyre. Itt még az őszi formáját mutatta a csapat, ezért a tavaszi folytatásban bíztam.
A PSG elleni sorsolás után nem voltam bizakodó. Ennek ellenére viszonylag simán 3-1re vertük őket itthon, idegenben pedig csak 1-0-ra tudtak győzni, így továbbjutottunk.
Az Atletico Madridot kaptuk a negyeddöntőben, gondoltam most vagy soha. Idegenben kezdtünk egy 0-0-al ami jó eredménynek mondható. Otthon egy meglepően könnyű 4-0-al felmostam velük a padlót.
Elődöntőben a Chelseat kaptam, és nagyon kezdett megjönni az étvágy. Tőlem szokatlanul rendesen összeraktam a taktikát, és meccs közben is belenyúltam jópárszor. Ennek egy idegenbeli 1-1 lett az eredménye, ami tudtam hogy mit jelent. Otthon elég egy 1-0 és döntősök vagyunk. Azért a Chelsea nem egy Mezőkövesd, úgyhogy Fábregas rögtön be is akasztott nekünk egyet, amire nem tudtam reagálni. Hatalmas üvöltözés az öltözőben, félidő után attacking mentalitás, és Zivkovic addig bolondította a védőket, amíg Gayát ki nem állították róla és 11-est kaptunk. Ez a pimasz kölyök meg ahogy kell bevágta. 1-1 és emberelőny, gondoltam ebből már nem lehet nagy baj. főleg miután Zivkovic megkapta a következő tizijét is. Ez a hülyegyerek meg ráverte a kapufára a meccslabdát. Jöhet az extra time. Szerencsére emberelőnyben mi jobban bírtuk, és a 119. percben egy 20 méteres bombával Zivkovic belőtt minket a döntőbe!
A másik oldalon a Liverpool 4-2-es összesítéssel küldte meg a Madridot, úgyhogy az angolokkal játszottunk a Wembleyben. Egy viszonylag könnyed sörmeccsen Zivkovic és Balanta góljaival megnyertük a BL-t! A 20 éves Zivkovic 14 gólt lőtt a BL-ben, így itt is begyűjtötte az aranycipőt. De a többiek is óriásit játszottak, és történelmi sikert értünk el.
Folyt.köv. mert a Bundesligát még mindig nem nyertük meg :)






