A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • korbin555
    #102268


    3 szezon. (fm14.)

    Tabella.
    EL.

    BL induló helyet akartam, meglett. A Zenit elaludta a rajtot, erre idén a Spartak táltosodott meg. A kupát is megnyerték. Minket a negyeddöntőben tettek el láb alól. Az EL nem érdekelt, két fronthoz még soványak vagyunk. Amíg a rotációt félek kiengedni itthon a középmezőny ellen, addig nem tudok másfelé koncentrálni. 3 csoportmeccsen is a tartalékok játszottak, nagyjából helytálltak. A bajnoki 2. helyünk viszont egész sima volt. A 10. fordulótól a végéig ott parkoltunk. Lestem én felfelé is, de a Spartak nem botlott.

    Továbbiakban a cél a bajnoki cím. 4. szezon jön, és még semmit nem nyertem. 1-2 légióstól megválok, hozok jobbakat. Tatarusanu megy az biztos, már aláírt Szaúd-Arábiába. Egy hasonló kaliber orosz kapus jön a helyére, így felszabadul egy légiós hely. De nem is a légiósokkal van gondom, hanem az oroszokkal. Hoztam már 5-6 tehetséget, de még nem kész játékosok. A jobb felnőtteket pedig sem megvenni, sem megfizetni nem tudom.

    Egyéb. Kaptam 5M-t, és a bérkeret is tisztességes. 1 key player kaphat 35k-t, a kezdők pedig 26k-t. Még nem az igazi, de már egyáltalán nem rossz. A háttér fejlesztése folyamatos, az edzőközpont után másodszor van upgrade alatt a youth facilities. A nép tódulása a meccseinkre folytatódik, de visszafogottabb lett. Így is +350 új bérletesünk lett. A kihasználtság pedig már 97,6%. Én nem forszírozom, de hamarosan úgyis bővítés lesz. Bár a +2500 hely semmi. Új stadion lesz ebből szerintem pár éven belül. Ha majd a Barca és a City jár ide rendszeresen zakóért, ez a kis kuckó édeskevés lesz.