A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
bencekovacs #102104 Na, gondoltam írok egy beszámolót, hogy haladok. Tervem nem kisebb mint, hogy a Celta Vigoból egy európai élcsapat legyen.
1. szezon
Vezetőségi cél: első 10
Saját cél: Európa ligát érő hely
Nagyon nehézkesen találtam rá az ideális taktikára, de végül sikerült, így lehetett, hogy a tavaszi szezonban olyan bravúrok is összejöttek, mint az 1:1 a Nou Campban, vagy a Real 0:3-as lesimázása idegenben. Végül beértem a negyedik, BL-selejtezőt érő helyre, pedig az őszi szezonom finoman szólva se volt sikeres, sőt augusztus 29 és november 21 között, összesen csak 2 bajnokit sikerült megnyerni. Az év menedzserének engem választottak, a szezon csapatába egy játékosom, Iago Aspas fért be. A góllövőlista második helyezettje pedig az egyetlen épkézláb csatárom, John Guidetti lett. A kupában 2 forduló után, nyert meccs nélkül zúgtam ki.
Téli igazolások
EB 2016
BL 2016
2. szezon
Vezetőségi cél: Európa Liga hely
Saját Cél: BL hely
Sejtettem, hogy egy ilyen szezon után szétszedik a csapatot, de minden posztot sikerült betölteni olcsó érkezőkkel, vagy eddigi háttéremberekkel. A Guidettiért kapott 15 millióból (ami igazából 20) jött mindössze 2m-ért az Espanyolból Moreno és a Werder német csodagyereke 17-ért. A kezdő a spanyol csatár volt egész szezonban, 23 góljával góllövőlista 3. helyezést ért el. Sajnos a szezon ismét felemás lett, de itt a végén jött az összeomlás. Egy kisebb sérüléshullámot még átvészeltünk de aztán jött, amikor semmi sem jött össze és ez a morál rovására ment, így a tavasz végére 1 ponttal kicsúsztunk az EL helyekről. A kupában idén már 3 fordulót mentem, végül az Atletico ütött ki. Viszont ebben a szezonban már indulhattam a BL play-offban ahol a Sakhtart kaptam ellenfélnek. Otthon 2:1-re nyertem, de sajnos idegenben 1:0-ra kaptam ki így idegenben lőtt gólokkal az ukránok mentek tovább, nekem pedig maradt az EL csoportkör, ahol a Schalke, Anderlecht, Sion hármas mellé kerültem és végül csoport másodikként mentünk tovább. Az egyenes kieséses szakaszban a Zenit jött szembe. Otthon 2:0-ra nyertem, a meccset végi uralva. A visszavágó borzasztóan sikeredett 4:2-re nyertek az oroszok így csak idegenben lőtt góllal mentem tovább, ahol ismét a Schalke volt az ellenfél. A már említett sérüléshullám itt vette kezdetét, otthon harmat kapva és csak egyet rúgva égtünk. A visszavágóra összeszedtük magunkat, de csak 2:0-ra sikerült nyerni így kipottyantam. Kicsit vigasztal, hogy a Schalke végül behúzta a sorozatot, tizenegyesekkel verték a Juvét a döntőben.
BL 2017
Szerencsére, nem rúgtak ki az elmaradt eredmények miatt, sőt minden átigazolási periódust hatalmas nyereséggel zárja a klub szóval van lehetőség fejleszteni az edzőközpontot és az ifik toborzását is. Így a most generált ifijeim közt már 4 srác van akiben 4 és fél csillagos a potenciál. Köszi ha elolvastad!