A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#101747
Arsenal 2015-16 (FM 14)
Tavaly, tavalyelőtt magasra lett téve a léc, idén sajnos ezt nem sikerült megugrani.
Bajnokságban a Chelsea mögött 2. hely, Bl-ben szintén a Chelsea ejtett ki a legjobb 8 között, FA kupában pont a Tottenham győzött le az elődöntőben hosszabbításban lőtt góllal, szóval totál csőd a szezon, remélem kirúgni azért nem fognak :D
Ami igazán elkeserítő az a védekezés volt. Hiába a 6. legkevesbb kapott gól, még így is 10-el többet kaptam a bajnokságban mint tavaly, ami nagyon sok. Ráadásul a Chelseanek volt egy Lukakuja aki minden meccsen gólt rúgott, míg nálam aki épp odaért, és egyik csatáromban sem volt meg az, hogy futószalagon tudta volna szállítani a gólokat.
A sorsdöntő az az utolsó néhány meccs volt, addig fej-fej mellett haladtunk, de utána jött egy nagyon durva menet, ott úszott el minden szinte egy hét alatt (kupakiesések, chelsea elleni bajnoki vereség, ami eldöntötte a bajnoki cím sorsát)
A nagy hibát az igazolásoknál követtem el, a tavalyi nagy sikerek után azt hittem hogy ha összeérik a csapat akkor még jobbak lesznek. Nem így lett...
Távozott szünetben Mandzukic, jött Diego Reyes (vkp, Wanyama cseréjének) a Portóbal 20 milláért, Ter Stegen a kapuba, meg Draxler 45 milláért. Vele nagyon befürödtem, nem tudom mi történhetett nála. Mikor megjött akkor kb mint Neymar...3-4 emberen átment, lövés, gól aztán kis idő után sorban hozta a 6,5-es meccseket, nem tudtam rá hatni semmivel.
Most hatalmas változásokat nem igazán szeretnék csinálni, visszajön a kölcsönadott tucatnyi játékos, a ballaszttól megszabadulok, és egy szorosabban, jobban összeszokott keretet akarok csinálni, túl sok olyan volt most, hogy meccsről-meccsre 5-6 helyen is változott a kezdő, hogy mindenki lehetőséget kapjon.
A cél az lenne hogy 4231-ben meglegyen a megfelelő mennyiség, az ifik meg fejlődnek ahogy akarnak, ill. van már egy csomó affiliate klubom, majd oda szétszórom őket
kapus + 1 ifi kapus + 1 ifi kapus kölcsönben aki bármikor visszahívható
2 bhv - megvan, 4 kh - megvan, 2 jhv - folyamatban...tavalyról maradt 47 milla, a mostani pénzt még nem kaptam meg, bármennyit hajlandó leszek adni egy klasszis jobbhátvédért
2 vkp - pipa, 2 playmaker - so-so...van egy Tielemans, meg egy Ramsey, de neki sikerül 6.9-es átlaggal zárnia a szezont 40 meccs alatt
4 szélső - pipa, amc - Özil, Wilshere 5 évre pipa
2-3 csatár...kénytelen leszek bízni a wonderkidekben, meg nem is nagyon látok olyat a piacon aki mozdítható lenne és tényleg padoztatnám érte a fiatalokat
Ha ez megvan, akkor utána tééééényleg nem akarok 2 szezonon keresztül az átigazolási piacon részt venni. Az öregek Mertesacher, Koscielny 31 ill. 30 évesek, közülük egyet eladok most, meg jövőre a másikat, de utána a legidősebb az Özil a 27 évével, ő meg 3-4 évet még le fog itt húzni.
köszi hogy elolvastad, kép majd talán akkor ha kihevertem a szomorúságot :D