A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Darthmushroom
    #101386



    Hattyúk tánca: Negyedik felvonás


    Az EL győzelemnek hála már igen komoly nevekkel sikerült erősíteni, ennek is köszönhetően 8 veresség után legyőztük a City-t ami azt jelentette, hogy megnyertük az Európai Szuper Kupát. A bajnokságban végig harcban voltunk a bajnoki címért, még volt, hogy vezettük is a bajnokságot, de sajnos a hajrá ismét nehézre sikerült. Például egy első perces piros lapnak hála a sereghajtót se bírtuk legyőzni hazai pályán, de a közvetlen rivális MU ellen is csak döntetlenre futotta, emellett a Szentek meg is vertek minket, így teljesen megérdemelten nem lettünk bajnokok, de a BL indulás idén is meglett. A kupa szereplésünk viszont mindenért kárpótolt, márciusban megnyertük a Liga Kupát, májusban az FA kupát. BL kiesés kicsit csalódás mivel vezettünk a kékek ellen, de a 86. és a 90+1be megfordították a meccset. A keret jelenleg így nézz ki.
    Érdekesség, hogy a Ross County címet védett Skóciában, emellett a csőd miatt már pont levonást is megélt Bolton idén kiesett az utolsó profi osztályból is.