A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
Somae #101163
Guildford City - 4.szezon
Végre sikerült kikerülni az angol amatőr ligákból, innentől kezdődhet a móka és kacagás, irány a Premier League. :) A felkészülés ismét szokásosan jól sikerült, bár ezúttal becsúszott egy zakó. A bajnokságot nagyon jól kezdtük, meg is lepődtem, az első félév végén már 12 pontos előnyünk is volt, de aztán éreztette hatását a szűkös kispad és elkezdtek jönni a pofonok. Mire észhez tértünk ott álltunk a bajnokság hajrájánál mindössze 4 pont előnnyel. Az Aldershot elleni döntő meccset viszont nagyon simán behúztuk, így hátradőlhettünk, sőt, a végén 10 pontos előnnyel lettünk bajnokok. Hát mondanom sem kell, nagyon örülök, hogy innen is rögtön továbbléptünk, örülnék, ha 5 éven belül már a PL-ben lennénk. :) A hab a tortán az FA Cup volt, könnyű ellenfeleket kapva egészen a 3. fordulóig jutottunk, de sajnos nem kaptunk világsztár csapatot, így arra még várni kell. A 3. osztályú Peterborough-t így is nagy falatnak bizonyult, hiába vezettünk a meccs elejétől fogva, a 89. és a 92. percben szerzett gólokkal közölték velünk ki a jobb csapat. Lesz ez még fordítva is. :) Az FA Trophy-ból már az első meccsen kiestünk, úgy lemosott minket az amúgy velünk azonos osztályú és a középmezőnyben kullogó Bromley, hogy csak pislogtam. Következő szezonra a célokat illetően nem tudok mit mondani, több játékosomnak is lejárt a szerződése és nem akarnak hosszabbítani, így egész biztos, hogy pörgős átigazolási szezonnak nézünk elébe. Stadiont megint bővíteni kell a szabályok miatt, így az edzőközpont fejlesztésre már nem maradt forrás.
Utoljára szerkesztette: Somae, 2015.08.19. 19:23:51
