A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • geo91
    #101020
    kicsit belefáradtam féléves/éves beszámolókba ez az egyik indok hogy nem dokumentáltam folyamatosan, mint szoktam, a másik pedig hogy sosem kezdtem még karriert az angol hatodosztályban, így egyáltalán nem voltam biztos a sikeremben. de akkor néhány szóban összefoglalom.

    az első évet nagyon simán, veretlenül abszolváltuk. egészen a harmadosztályig egyenes volt az út, a másodosztály elsőre (nem meglepően) túl nagy falat volt, a középmezőnyben végeztünk, de második nekifutásra innen is továbbléptünk, immár a premier league-be. ott szintén volt egy középmezőnyös, belerázódós szezon, aztán jött egy 4. majd egy 3. hely, ezeket pedig 5 bajnoki cím, 2 ligakupa, 2 fa kupa, 1 európa liga és 1 bajnokok ligája serleg követett. a csapat tulajdonosa már évek óta egy olasz konzorcium, segítségükkel pedig anyagilag is topklub lettünk.

    bónusz: utóbbi 3 év aranylabda győztesei