A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Lancelot1983
    #100761
    Kezdtem egyet Lisszabon első számú csapatával, amolyan teszt jelleggel. Még nem nagyon igazodok el ezen az új taktikai rendszeren, igazából nem tudom, ha egyiket sem jelölném be, akkor is lehetne sikeres a csapat? Vajon a letámadás az melyik opció lehet?
    Taktikáról 2 kép Taktika 01 Taktika 02
    Az elején a DM support a másik CM pedig box to box helyet CM védekező volt, de nem tetszett, hogy utóbbi mindig kevés pontszámot kapott, így változtattam, erre a tök utolsó Académica ennek megfelelően átrobogott a középpályánkon és egy félidő alatt 16 kapura lövéssel köszöntette az új változásaimat, gyakorlatilag többel mint eddig az összes csapat :) szal taktikában lehet ez a változás nem túl jó.

    Keret: így elsőre én valahol nagyon a középmezőny aljára helyeztem a csapatot, ennél talán egy fokkal jobb a helyzet. Mondjuk az számomra felfoghatatlan, hogy van a keretben egy olyan játékos aki 18000 fontot keres úgy hogy 49000 fontot költhetek a csapatra és van még egy aki 7500 fontot keres, ő ráadásul szezon közben egyszer csak nem nevezhető lett dec 31-ig. Igazolni 1 játékost tudtam egy szlovák válogatott szélső hátvédet ingyen, de mivel nem volt pénz, költeni nem lehetett, ezért az aláírás pénz és az ügynök díját csak nagy nehezen bérköltség átcsoportosítással tudtam éppen hogy kifizetni. Már kb 1 millió fontos adósságot halmoztunk fel, havonta olyan 300-400e font, nem tudom ennek lesznek-e következményei.

    Eredmények és Tabella 8 forduló után: (azt nem lehet mondani, hogy gólzáporos meccseket játszunk) Tabella Meccsek