A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • sir_alex
    #100320


    FM14 - 2013/14 - I. szezon

    A szezonra utólag visszatekintve azt is írhatnám, hogy sima volt, de ez nem állná meg a helyét, egyszerűen nem lenne igaz. Ha év közben is posztoltam volna, akkor az egyes bejegyzések alkalmával teljesen más hangvételű olvasnivalóval leptelek volna meg Benneteket …

    A mutatott játékkal sokáig nem voltam elégedett, annak ellenére, hogy a felkészülési szezon közepétől kezdődően, 19 mérkőzésen keresztül veretlenek maradtunk, igaz ebben a szériában 8 döntetlen is volt. A bajnokság első felében nagyon hiányoztak ezek a könnyedén elhullajtott pontok, ami szám szerint 16 volt, te jó Ég! Nem állítom, hogy minden meccsünket meg kellett volna nyernünk, de az utolsó pillanatban, már megnyertnek hitt mérkőzések elbénázása, finoman szólva is felbosszantott ...

    Tavaszra sikerült összeszedni magunkat és két olyan veretlenségi sorozatot tudtunk produkálni, amelyek során sokat javult a győzelem / döntetlen mutatónk. Előbb egy 8/3-as majd egy 13/2-es szériával jeleztük a nagy vetélytárs, Ebbsfleet gárdájának, hogy az osztályozón és a feljutáson túl, mi a bajnoki serlegért is játszunk.

    A 42 bajnoki forduló során mindösszesen csak 3 vereséget szenvedtünk el, ami szerintem nagyon szép teljesítmény. Azonban a 16 döntetlent nagyon soknak érzem, az elhullajtott pontoknak csak egy részét megszerezve, sokkal magabiztosabb szezont tudhattunk volna magunk mögött. A 72 rúgott gólt nem mondanám túl soknak, hisz ez még a 2 gól / mérkőzés átlagot sem éri el, de még ezzel is a 80 gólos Ebbsfleet mögött végeztünk a második helyen. Amire azonban büszkék lehetünk, az a 25 kapott gól, amivel toronymagasan nyertük meg a ligát ezen mutató tekintetében, ez csak 0,6 gól / mérkőzés. El kell ismernem, elég defenzív taktikával álltunk fel hétről – hétre, de a célunkat így is elértük. Az már egy egészen más kérdés, hogy egy ilyen szezont és mutatót azonnal aláírnék a Skrill Premierben is.



    Legfőbb erényünk talán az volt, hogy sikerült csapatként működnünk, ezt alátámasztandó, hogy a játékosok értékelése viszonylag szűk intervallumban szórt, senki sem lógott nagyon ki se le, se fel. Úgy gondolom, hogy a siker kulcsa a stabilnak nevezhető védelem volt, amelynek alfája a kapus Filip Mentel volt, aki egy rövid, 3 hetes sérülést leszámítva, 41 mérkőzésen (36 liga + 5 kupa) védte kapunkat, mindezt tette úgy, hogy közben 18x nem tudták mattolni, ezzel ő lett a liga legjobb kapusa.

    Természetesen ehhez a kapusteljesítményhez nagyon kellett a Raio Piiroja (40+2) - Dean Beckwith (42+1) védőpáros munkája, akik a teljes szezont lehozták sérülés nélkül, gyakorlatilag együtt játszották végig a bajnokságot. Igazi szélső hiányában sokat tett a támadószekció eredményességéért a full back Dean Howell, aki 33 mérkőzésen 5 gólt lőtt és kiosztott 8 gólpasszt is.

    A végére hagytam a legfontosabb láncszemet, a csapat gólzsákját, a falu egyszemélyes bikáját, Stuart Fleetwood-ot, aki 34 góljával és 6 gólpasszával egymaga jelentette a megoldást a góllövésre. Egész éves teljesítménye gólkirályi címet eredményezett a szezon végén.



    Szóval, megcsináltuk!
    Welcome on Skrill Premier.

    Köszönöm, hogy elolvastátok!

    Utoljára szerkesztette: sir_alex, 2015.02.15. 23:06:10