A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
Zenszkij #100311
Véget ért a Changchun Yatai második éve is. A vicc, hogy a klub nem fejlődik sehova, nagyjából ugyanolyan kutyaütők alkotják, mint mikor ide jöttem. Az első év végén meglett a 3. hely, ezért kvalifikáltuk magunkat a Bajnokok Ligájába, amit meg is nyertünk. A BL döntő itt oda-visszavágos, ami hatalmas gólzáport hozott, alant láthatjátok. A döntő második mérkőzése 4-4 volt a 85. percig. Továbbá a Kínai FA Kupa is meglett.
Viszont végrehajtottunk egy hatalmas csodát, gyakorlatilag felértünk a világ csúcsára. Okosan elkerülve a Manchester Cityt, aki megnyerte az európai BL, behúztuk a Fifa Club World Cupot, ahol megvertük a Libertadores kupagyőztes Independientét, majd a Cityt kiverő Americát is két vállra fektettük!
Mindent megnyertünk, amit ezen a szinten meglehet, viszont sehova se fejlődtünk. Pénz nem jön sehonnan, kaptunk egy keveset az ázsiai BL-ért, de az igazi pénzcsap csak a Club VB-n nyílt ki, de még így is kevés. Egész évben mínuszban voltak a pénzügyek, így hogy mindent bevertünk is csak 8 milla euro a plusz. A kutya nem akar idejönni továbbra se, de nem is sok értelme lenne, mert maximum 3 fgn lehet a kezdőbe, a többi mind töketlen kínai halász lehet csak. Lehet Pentagon Challenge lesz ebből, és lelépek, de még meglátom.
Utoljára szerkesztette: Zenszkij, 2015.02.14. 17:06:34




