A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
korbin555 #100048
Ez is letudva,nem okozott semmi nehézséget.Teljesen simán nyertük a bajnokságot,és a kupát is.A nagy monotóniába csak a BL hozott izgalmakat,nem is keveset.Az első kieséses körben a Barca ellen kellett egy kis szerencse.Idegenben egy megérdemelt,harcos 0-0.Itthon pedig a 89.percben egy sorfalról lepattant Depay szabadrúgást vágott be Verratti.A Sampdoria ellen már aránylag könnyen jutottunk tovább,az elődöntőben pedig jött az Inter,az egyik korábbi csapatom.Oda-vissza győzelem,nem volt kérdés.A döntőben pedig várt a másik korábbi csapatom,a Real Madrid.Ott már sajnos elfogyott a tudomány.Az előjelek sem voltak jók.Cavani,és az egyik balhátvédem sérült volt,a másik balhátvéd pedig eltiltott.Mindegy,ez sem magyarázat,simán elvertek bennünket.Így tehát ebben a karrierben 2 BL döntőm volt,és mindkettőt elveszítettem(az elsőt éppen a Real Madriddal).Kicsit szomorú vagyok,de túlélem.Nem is ezért jöttem ide,amit akartam,azt pedig megcsináltam.
Jelenleg munkanélküli menedzser vagyok,és csak Bundesliga klubokkal fogok tárgyalni.A dolog szépséghibája,hogy egyedül az osztályozón megmenekült Nürnberg van menedzser nélkül.Nem tudom mitévő legyek.Jelentkezzek be náluk,vagy várjak a sült galambra?Most kiléptem,majd átgondolom.Egyébként ez az aktuális Bundesliga tabella.Tavaly a Bőrgatyások 25 pont előnnyel lettek elsők.No comment.




