• endrev
    #95
    Bocsi, nem szeretnék feltétlenül vitatkozni, de a gravitáció nem hasonlít az elektromágnesességre, persze lehet hogy csak azért, mert már meg is szólalt. Az elektromágnesességet le tudod árnyékolni vezető anyagokkal (tehát pl. műanyaggal nem). Ráadásul, ha egy rádióadót 10x annyi rádióvevő vesz, akkor ez mérhető az adónál, mert jobban szívja a tápellátást. Ha ezer rádióvevőt összepakolsz egy helyre, annyira leesik a térerő, hogy romlik a vétel (adott adóteljesítménynél, adott más paramétereknél).

    Ha ezt átültetjük a gravitációra, akkor egyrészt a Földnek energiát kellene veszítenie azért, mert vonza a Holdat, ehelyett mozgási energiát kapnak a vizei, a kéreglemezei, a magmája. Aztán ha holnap befognánk egy újabb holdat, akkor a Föld kevésbé vonzaná őket, mint addig azt az egyet, és egyéb hasonló, elektromágnesességszerű jelenségeket is mérnénk.

    Persze ilyet nem mérhetünk, mert nincs kéznél másik holdunk próbaképpen, így honnan tudjuk, hogy nem történne ez valójában? Egyrészt onnan, hogy a gravitációs képleteinkből ez hiányzik, mégis jól használhatóak, lásd: űrutazás. (Jó, mondjuk egy tömeg sohasem viselkedik pontszerűen, különben mindegy lenne hogy a napunk nap-e vagy feketelyuk, de ez teljesen más tészta.) Másrészt azért, mert létezik a FAJSÚLY fogalma, ami pont azért létezik, mert mondjuk az ólomgolyó ("gravitációs vezető", ugye) külseje nem tudja leárnyékolni a belsejét a gravitációs mező elől, ahogy tenné ezt egy elektromos vezető az elektromágneses mezővel, lásd: Faraday-kalitka. Ekkor ugyanis a dupla mennyiségű anyagtömeg nem lenne dupla súlyú, mivel a belsejére kevésbé hatna a gravitáció, lévén a külse árnyékolja. Nem létezne így a fajsúly fogalma. De létezik, a két liter víz két kiló és nem másfél, stb.

    Tehát a gravitációnak semmi köze az elektromossághoz, és így kevéssé valószínű az is, hogy a szupravezetők a mágnesességhez hasonlóan a gravitációt is képesek lennének taszítani. Ezért valójában a gravitáció sérti az energiamegmaradás törvényét, mivel nem lehet megosztani, nem lehet leárnyékolni, mégis mindenhol hat, a Hold mögött is, hiába takar a Hold, és mert ergo így egy tömegnek nem okoz nehezséget akárhány másik tömeget vonzanija, nem fogy semmilyen energiája, nincs szüksége tömegpótlásra hozzá (nagyob betáp az elektromágnes fogalmak szerint). Ez a tény egyben megsemmisíti a gravitronok elméletét is.

    Tudom, kicsit eltávolodtunk az angol csészekoptertől... :)