Ki volt a világtörténelem legkárosabb egyéne?
  • Zóanagyvarázsló
    #276
    1640-et a marxista történelemszemlélet tekintette a középkor lezárásának, ezen a megközelítésen régen túlléptünk. Szerintem hibás felfogás lényegesen külön kellene kezelni a különböző országokat (és a történészek sem szoktak így tenni), hiszen a történelem folyamán egymással kölcsönhatásban voltak, a lemaradottság csak egy szomorú tény. Melleleg ezeket a határévszámokat inkább viszonyítási pontként érdemes kezelni, nem köbe vésett határokként.

    Egyébként pedig jelen esetben pláne kár Magyarország elmarasdottságát felróni, elvégre az inkvizícióról volt szó, nem magyar töténelemről. Mellesleg Mohács inkább, mitn jelkép jelentős, a közvetlen következmények elég csekélyek voltak, Nándorfehérvár eleste (1521 - akkor sem vették komolyan, pedig akkor váltunk dél felől védtelenné, tehát inkább hadászatilag sorsdöntő évszám), a két, majd három részre szakadás (1527, 1541) inkább korszakhatárhoz méltó esemény, én akkor már az utóbbit választanám.