Beszélgetés Buddha tanításáról, buddhizmusról
  • Anaid
    #783
    Nem tudtam hova írjam....
    A tegnapi beszélgetés kapcsán fel lett vetve a fiatalabb generációk nevelésének kérdése. Pár gondolat ehhez kapcsolódóan: Én globálisabb problémának tekintem, ami nem feltétlenül a családokból fakad. Nézzük csak: médiák hangoztatják mér gyerekeknek is, hogy rajta legyél sztár, valósítsd meg önmagad meg hasonló marhaságok, munka területén a munkaadók úgy alkalmazzák zömében az emberkéket, mintha a fiatalság érdem lenne, nem múló állapot. Felbomlott az a szamárlétra rendszer ami régebben volt, hogy kezdőként fiatalként a létra aljáról kezded, majd idővel léphetsz följebb addig pedig zömében idősebbek irányítanak. Ez és a családok összetartása is tudat alatt is követelményként állított fel tiszteletet idősebbekkel szemben. A fene hatalmas szabadság meg, ami hozzá lett vágva a fiatalokhoz létrehozott egy fogjuk meg a dolgok könnyebbik végét magatartást, ha a hazámban nem kapok olyan lehetőséget amilyet akarok, fogom magam és lelépek, minek tennék erőfeszítéseket, ha könnyebben is lehet....Az idősebbek, akik most szülők nemigazán tudják hogy neveljék ilyen hatások és ilyen változások után a gyerekeiket, hiszen alapjaiban más volt az a rendszer, amiben ők nevelkedtek, nem hagyatkozhatnak semmilyen tapasztalatra amelyet "otthonról hozhattak" volna. Felmerül a "helyes értékrendekre neveljem a gyerekeket vagy a jelenlegi életre?" kérdése, ami alapjában gáz, mert ennek a két szemléletnek egyezni kellene. Sok esetben eltűnőben van a fiatalság erény, nem múló állapot meg érdekelvű szemlélet munkáltatók részéről a tisztelet és megbecsülés az idősebb korosztályok felé, amiből hosszú távon sztem nem kicsi problémák lehetnek. A fiatalok is lehetnek okosak, ahogy nemegy az is, csakhogy még nincs meg bennük az a fajta életbölcsesség, amelyet az élettapasztalat alakít ki az emberben és így döntéseik lehetnek okosak, de nem valószínű, hogy bölcs döntéseket hoznának. Munkahelyek szempontjából is látható ez, cégek alakulnak és baromi hamar "tönkre is mennek". Hiányzik a hosszútávú bölcs gondolkodás, a nem törelmetlen gyorsan meggazdagodni hozzáállás. A bölcs, türelmes vezetés, előre gondolkodás, élettapasztalat ezen és más területen is nélkülözhetetlen lenne, csakhát kiktől tanulják meg a fiatalok, ha már fent kezdik, nem lent a fenti idősebb, bölcsebb embereket példaként szemlélve, tőlük tanulva? Huh, egyszerre kb. ennyit, most nincs több időm, hogy bővebben kifejtsem. De ne értsd félre, nem irigység, inkább szülőként aggódás íratja ezt velem. Kiktől tanuljanak a fiatalok helyes és bölcs gondolkodást, ha nincsenek és adott esetben el sem akarják tűrni az idősebb segítő és fiatalos túlkapásoktól (melyek életkorból adódnak) védő idősebb őket irányító és segítő "kezeket"?