Hol volt a magyar őshaza? Kikkel vagyunk rokonságban, nyelvrokonságban?
  • Zóanagyvarázsló
    #233
    "Én Szkítákat említettem a "B" vércsoportra! :) Szkíta jellemző volt, nem ázsiai, bár tény, hogy ők is belső Ázsiából származnak."

    Viszont a vércsoportokat korábban én is felhoztam, és Ázsiában ezek sokkal jellemzőbbek, mint Európában. A tatárok népnév jelen esetben (sem) pontos, minket mongolok (Arany Horda) támadtak meg, a tatárok csak egy részüket képezték. A mongolokkal és törökökkel való keveredést továbbra is a laikusok túlzásainak tartom, az előbbieknek nem volt szokásuk életben hagyni senkit sem. Visszakanyarodva az "ázsiai témához", a korabeli leírások alapján a hunok is erősen mongoloid jellegű nép voltak. (Magam is B+ vagyok, és érdemes tudni, hogy a 0-ás vércsoport még elterjedtebb, és szintén inkább a közép-ázsiai népekre jellemző, semmint a germánokra, szlávokra vagy finnugorokra.)

    A korabeli Gestákról (Kézaié, illetve Anonymusé) pedig tudni kell, hogy a kor nagy nemzetségeinek (vagyis az uralkodó osztályoknak) a nagy múltját kellett megalapoznia, tehát némileg normatív szempontok alapján íródott, többek között ezért sem hangsúlyozták az István idejében történt váltást súlyának megfelelő mértékben. (Az általad említett Képes Krónika más kérdés, az később íródott.)

    "Tény, hogy László Gyula a legismertebb, de szép számmal vannak még a témában jeles szakértők!"

    Én csak arra céloztam, hogy a téma egykori legnevesebb szakértője szerint nem voltak "egy az egyben" ugyanolyanok a honfoglalás előtti késő avar (korai magyar?) temetkezés és kézművesség, mint Árpád népéé. Elég részletesen foglalkozott a témával, gazdagon illusztrálta is, így kétségeim efelől nincsenek. Hasonlóságok vannak, és az évszázados különbségek nem zárják a kései avarok magyar voltát, maga a professzor is erre a következtetésre jutott.