#818
A multival jól el lehet lenni, csak sajnos megint erre figyeltek a legkevésbé a Codemasters-es srácok. Egyik legnagyobb baja az, hogy nincs egy normális lobby, ahol szerverek közül lehetne válogatni.
Ha a Quick match-re megyek akkor tízből kilenc és félszer nem dob ki semmit. Ha pedig a Specified match-re (és nem állítok be semmit, hanem hagyok Any-n mindent), akkor kidob random párat. Van amikor ötöt, két másodpercre rá tizenkettőt, rögtön utána egyet sem. Teljesen rendszertelen az egész.
A chat-része elmegy, cserébe maga a játék úgy lagol hogy öröm nézni. Mondjuk eddig mindegyik versenyen rengeteg nemzetiségűvel játszottam egyszerre (én mint magyar, japók sokan vannak, jópár német, de volt amcsi is, meg még egy rakás zászló amit nem ismerek:)), lehet ha csak magyarok játszanának akkor jó lenne. Csak ugye ez kb. kivitelezhetetlen, mert nincsenek normálisan kezelve a szerverek, még nevet se lehet nekik adni, gyász az egész.
Mivel ez már egy kiadásközeli demó ezért erősen kétlem hogy gyökeresen megváltozna nyárig a GRID multija. Pedig megérne egy nagyobb patch-el megküldeni a későbbiekben, mert jelentősen megnövelné a játék szavatosságát, ezáltal többen meg is vennék. Nem is értem, hogy miért hanyagolják el ennyire, manapság már nem lehet multi nélkül játékot eladni, egyszerűen kevés az egyjátékos mód.