steweee#3665
egyébként iszonyat rákaptam, az utóbbi idők leglebilincselőbb játéka, annak ellenére hogy a bugyuta vagyok, mutatja a térkép merre menjél mit csináljál kategória ez is. kellően jó a sztori, hard alatt értelmetlen nekikezdeni, ez gondolom a konzol miatt van. viszont egérrel nem nagyon lehet mellé lőni aki már sokat unreal vagy quaké-zott. azért pár helyen nehéz tud lenni, sőt meg is lehet benne halni így.
a kocsi irányítása nem tetszik, mármint a fordulókban ahogy viselkedik, hiába írja a teszt hogy nagyon jó, egyáltalán nem az, de sztem éppen direkt nehezítésként rakták bele. azért meg lehet találni rá a megfelelő billbeállítást a versenyhez is, de időt kell rá szánni.
még hadd ajánljam a Jericho-t annak aki esetleg nem próbálta, kurva jó, most játszottam végig. anno nem tetszett, de akkor még nem hasított úgy a régi gépen, illetve normalon akartam játszani. kivételesen azon játékok egyike, ahol az easy fokozaton lehet élvezni a játékot, mert még úgy is kellően nehéz és sok halál lesz benne. érdekes, mert ha ÉN normalon abbahagytam, akkor vajon ki játszott vele hard fokozaton ? :)