eltűnik a régi haveri társaság, elfogynak az összejövetelek, beköszönt a magány
-
#157
[arial]Alapvetően elmondható, hogy a bulizáshoz, ivászathoz egy olyan lelkületet kell felvenni, ami nélkülöz minden mélységet. A felszínesség és a környezeted elfogadása/s a te elfogadottságod általuk az, ami biztosítja a szórakozó állapot létrejöttét egy tömeghelyen.
Milyen tulajdonságok azok, amik elmondhatók egy szórakozóhelyen: hanyagság, szertelenség/fesztelenség, utcán általában nem elfogadott öltözék viselése.
A szórakozóhelyen kívül pedig meg kell felelnünk az elvárásoknak, a munkahely felől, az iskola felől, a család felől, és bárhonnan máshonnan.
Vizsgáljuk meg erkölcsi, neveltetési szempontból: ki a jó és ki a rossz?
###
Aki teljesíti azon elvárásokat, amit a környező közegek megkérnek tőle, (legyen az a család utasítása, a vallásod utasítása, a főnököd utasítása), tehát mások céljait részesíti előnyben, akkor az a jó ember, a rossz ember pedig az, aki ezeket nem minden esetben teszi meg, vagy úgy tesz, mintha megtenné, és ő a saját céljait részesíti előnyben. Képes alakítani a többiek véleményét.
###
Ami az egyik tényező számára rossz, a másik számára ugyanaz a dolog jó lehet. Tényező: olyan jelenség, ami lehet egy eszmerendszer, egy személy, bármi, ami hatást gyakorol egy ember életére.
Ha egy jó ember ellentmond a főnökének, mert különben a családja vagy saját maga által felállított alapelveivel kellene szembemennie, és a főnök ezért a beosztottakat is megbünteti, akkor ő egy nagyon rossz emberré válik nem csak a főnök szemében, hanem a munkatársai szemében is. Míg azon elvek képviselői szemében, amiket ő védett, ő bizony jó ember. Tegyük fel, ha valaki szórakozik, miközben a munkahelyen kellene lennie, akkor az egy rossz ember a munkahelye szempontjából. De ha más elvárását nem húzza keresztül ezzel, akkor egy jó ember, legalábbis már nem rossz ember. Ha a szórakozóhelyen hasonló stílusban öltözködik, mint a többi, akkor jó ember, ha eltérő stílusban (pl hajléktalan ruhában), akkor rossz ember. Az ilyennel előfordulhat, hogy be se engedik a szórakozóhelyre.
Tehát elmondható, hogy a külvilág szempontjából mindig minden tényező saját maga dönti el, ki a jó és rossz ember.
Ugyanígy: akik bejutottak szórakozni jó emberként, csupa olyan dolgot tesznek, ami a nem szórakozóhelyeken egyenesen rossznak minősül, legyen az iskola, utca, vagy bármilyen más hely. Ugyanis az ivás, hangoskodás, és kirívó ruhák használata nem kívánatos ilyen helyeken. Na feltehetjük a kérdést: azok az emberek, akik jó emberként szórakoznak a szórakozóhelyen, vajon milyenek a külvilági életben? Mennyire szolgálatkészek a külső parancsokra? Nem indulhatok ki tapasztalt példákból, mert egyrészt nem is lenne teljes körű a vizsgálódás eredménye, másrészt nincs is elég anyagom ahhoz, hogy erről megfelelően nyilatkozni tudnék. De feltehető, hogy aki gyakran jár szórakozóhelyre, az az ott megélt tulajdonságait is átviszi a másik oldalra, a világrészek többi színhelyére. Átlépi a határt, ami jó emberként tartja őt a világ többi részében. Mert már esetleg túl hangosan fog beszélni, ahol nem kellene, olyan ruhát fog felvenni, amit nem kellene, s olyat mond, amit nem kellene, mert fesztelen, nem figyel arra, hogy érintheti őt és a másikat az, amit mond. Tehát nem tartja már be igazán a normákat, kiesik a jó ember szerepéből. Az ilyen ember a külvilág szempontjából is rossz ember lett, ami bizony nagy hátrány (viszont a rossz ember képes hatást gyakorolni a külvilági tényezők szabályaira).
Mondhatjuk ilyenkor, hogy "Dehát miért baj ez? egy csomó olyan dolgot teljesítünk, és akarnak ránk kényszeríteni, ami rossz! Nekik jó, míg nekünk nem jó, csak kihasználnak minket. Miért lennénk tehát jók? Úgyis a rossz emberek haladnak az életben!" Érdemes megvizsgálni tehát a rossz embereket. Ők valóban helytelen dolgokat tesznek meg olyan helyeken, ahol ezt nem szabad? "Igen, ők adót csalnak, gyilkolnak, verekednek, hátráltatják a többiek életét a maguk érdekében." De mégis: mi az, hogy szabad és nem szabad? A rossz ember (legyen az egy maffiózó) veri a feleségét és azt, aki nem tetszik neki, de kedves és szófogadó a főnökével szemben. A főnöke pedig ezért szintén rendes vele, és jól bánik vele, ahhoz képest, aki nem annyira elfogadó a főnök felé. Adót csal. De van egy jó könyvelője, aki szép arcot mutat az állam felé, és az állam ezért nem haragszik meg rá, mert a szép arcot látja. Gondoskodik arról, hogy megfeleljen a számára veszélyes, nagyobb tényezőknek. Az utcán megver valakit? De úgy csinálja, hogy ne lássa a térfigyelő kamera, és ne legyen a közelben rendőr. És annyira se veri meg, hogy nyomozás induljon ellene. És így ő már nem is rossz ember a rendőrség szemében. Míg a szórakozóhelyen ostoba arcokat vág, és éjszaka hangoskodik, kedvére iszik, ugyanezt nem teszi meg az utcán vagy munkahelyén. A rossz ember, aki a megfelelő időben és helyen végzi a ténykedését, ravasz, és nem fogják megbüntetni.
A jó emberek közül sokan úgy érzik, hogy azért kapnak szemrehányást, azért rossz velük az élet, mert a világ eredendően rossz, és a rosszaknak kedvez. A jó ember próbál megfelelni a környezetnek, úgy tenni, ahogy megfelel a vallásának, a szüleinek, a követelményeknek. De mégis csúnyán beszélnek vele, nem tisztelik, kevés a fizetése, és még csak nem is érzi jól magát. Közben sokat gondolkozik, mi lehet az ok, míg a rossz emberek olyan egyszerűek, nem is gondolkoznak annyit, és mégis sikeresek. Igen, valóban egyszerűek és nem gondolkoznak sokat. Viszont tudják, hogy csakis a megfelelő helyen kell jónak lenni, a megfelelő időben és a megfelelő módon. És ha nem megy a nagyobb tényezők elvárásainak rovására, vagy legalábbis nem tudják meg, akkor szabadon garázdálkodhatnak a gyengébbekkel. A történelmi hadvezérek közül sokat felszabadítóként, jó emberként ítélnek meg. Holott mikor háborúba küldött embereket, ezreket és milliókat mészároltatott le és tett nyomorékká és családokat választott szét. Vagy politikusként olyan gazdasági intézkedéseket tett, amik milliók életét tették jóval kilátástalanabbá, csökkentve az életszínvonalat. Ahogy a katonák is felszabadítók, ha úgy fogják fel őket, pedig embereket öltek, épületeket robbantottak szét. De ezzel a nagyobb tényezőket szolgálták, amiért jutalmat kapnak. Belül pedig majd bajlódnak a lelkiismeretükkel, amikor látszik, hogy tettük szembe megy a többi tényezővel, vallásuk, családjuk vagy akármi más tanításával, elvárásával.
A jó ember tehát azért szenved igazán, mert nem akar megfelelni a nagyobb tényezőknek, nem akar hozzá jó képet vágni, amit meg kell tenni, mert bizonyos más, tanult tényezők látnák kárát. Amikor gazdag akar lenni, nem tud, mert úgy tanulta, hogy a tevének nehezebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak belépni a Paradicsomba. És hogy a tisztességes emberek a lakóhelyén mindig sokat dolgoztak, és nem éltek jobban, mint bárki más. De mi van, ha voltaképp a gazdagnak se nehéz bejutni a Paradicsomba, és ha a sarki boltosunk nem is volt olyan mint a többi ember, hanem sokkal gazdagabb volt? Mi van, ha más azért hitette el az alaphiteinket velünk, mert tetszelegni akart nekünk, mert úgy akart tűnni, hogy olyan mint mi, hogy ne látszódjon, hogy ő voltaképpen más, ami miatt mi irigyek lehettünk volna, és utálhattuk volna őt? Mi van, ha a gazdagokról és Paradicsomról szóló tanítás egy olyan emberé, aki nem akarta, hogy gazdagként kezeljék, és be kellett, hogy olvadjon a szegényebbek közé?
Nos tehát a jó ember nem akarja megtenni a magasabb tényezőnek azt, ami előre vinné őt, mert a többi tényező gátolja ebben. Meg akarsz felelni nekik, mert jó ember, mert mindenkinek szeretne megfelelni. Mert sokat gondolkodsz, hogy mindenkinek jó legyen, és a sok gondolkodásban nem haladsz semerre, elhúznak melletted az egyszerű fajankók, akik jól érzik magukat és a sportkocsiból nevetnek ki rád.
Tehát a témához érve: a magányos ember túl sok mindenek akar megfelelni, túl sok mindenre gondol, jó akar lenni mindenkihez, nem akar más lenni a szórakozóhelyen, mint a külvilágban, hisz úgy érzi, a külvilág rossz szemmel nézné őt, amint ittasan ténfereg a többi ember közt. Az egyszerűbbek itt megint csak előnyben vannak, mert látják, hogy a többi mit csinál, hát egyszerűen lemásolják őket, és abszolút nem gondolnak semmiféle tanítás megszegésére, nem gondolnak a családjukra és a lehetséges negatív következményekre, vagy legalábbis mindezt egy nagyon alacsony szinten teszik. Nem gondolnak rá, hogy ettől majd csökkenhet az iskolai eredményük, hogy majd megverik a szülők, miért maradt kint későn. A rossz ember hazaérve, ha meglátja, hogy idegesek a szülők, úgy adja elő magát, hogy ne tűnhessen bűnösnek és törvényszegőnek. A családi törvények számára olyanok, mint a politikusnak az állami törvények: módosíthatók. Elfogadtatja a szülővel az álláspontját, és a szülők szépen más törvényt fognak hozni számára, olyat, ami legitimálja az esti szórakozásait. Egy jó ember ezzel szemben az elvárásokat akarja teljesíteni, meg se gondolná, hogy megváltoztassa a szülei elképzelését, hozzáállását. Ezért ha olyat tesz, ami nem megfelelő a szülő vagy bárki más számára, akkor megtorlást fog kapni, míg a rossz ember úgy alakítja őket, hogy számára megfeleljen az eredmény.
Tehát milyen is a rossz ember? Nem hagyománytisztelő. Úgy mutatja magát, mint aki megfelel az elvárásoknak, de ha úgy akarja, a magasabb tényezők elvárásait kedvére alakítja.
Elképzelésem szerint a jó ember sosem kerülne önszántából módosult tudatállapotba, és mindig a tanult elveknek megfelelően tenné meg minden lépését, vigyázva arra, hogy felebarátainak semmiféle bántódása ne essék ő miatta. Betartják a közösségük hagyományait, nem fényezik magukat mások előtt, "megadják a császárnak ami a császáré, és istennek, ami istené". Nos, az igazán jó emberek voltaképp ilyenek. Ha mosolygós, nevetgélős embereket látunk, akkor rossz helyen vagyunk, ha a jó embereket keressük. a Jó emberek depressziósak, otthon ülnek, vagy valamelyik pszichiátriai intézetben kezelés alatt. Esetleg (megszegve azt a szabályt, hogy tovább szolgálja környezetét) öngyilkos is lett. A temetésen olyan emberek lesznek, akik nem is igazán ismerték őt, mint embert, csak mint szolgálót. Akit a többiek alakítottak ki, hogy mindenkinek megfeleljen. Majd csendben elvonulnak a temetésről, és folytatják életüket, ahogy eddig.
Egy Jó emberekre épülő civilizáció vagy lakóközösség egyszerűen nem életképes. Minden településen ott van a kocsma, legalább egy. A vallások azért élnek még, és maga az emberiség is, mert egyszerűen az emberek nem tartják be szabályait, csak lavíroznak a jó és rossz között. Én mindig is próbáltam betartani őket, és csak a szenvedés jutott. Sok év tapasztalata az, amit leírtam. A jó ember alapfelfogása: a félelem a megtorlástól, a kishitűség, a jelentéktelenség érzése. Magukat jelentéktelennek érző, félelemtől reszkető, kishitű emberek pedig még sosem értek el nagy sikereket, nem igaz? Sosem éltek boldog és felszabadult életet.
Valóságunk, a környezetünk alakítása nem csak lehetőség, hanem alapvető feltétele a jólétnek. És ezzel bizony ellent kell, hogy mondjunk minden ezt hátráltató felfogásnak, minden ezzel szembemenő tényező útmutatásának.
Kérdezte valaki, hogy milyen, mikor az embernek testvére van. Ez mindig egyénfüggő. Esetemben, mindig féltem a bátyám megtorlásától, és próbáltam nem ellenkezni, és megtenni, amit mond. De ezzel az ember a saját életét teszi tönkre. Egy másik emberként él, aki voltaképp sose lenne, csak a félelem által lesz azzá. Egy másik teremtményt hoz magából létre, és az életét ennek a mű teremtménynek adja oda, mindezt félelemből. Egy maszk-lénynek, aki úgy viselkedik, ahogy a külvilág elvárja, miközben ő maga egyébként nem szeretne úgy viselkedni. Minden olyan alkalommal, amikor olyan dolgokat cselekszünk, amiről úgy érezzük, számunkra nagyon kellemetlen, egy ilyen lényt hozunk létre, amik már nem mi vagyunk, és ekkor nem a magunk életét éljük, hanem csak a fantomét. Ez a fantomlény körbezárja az embert, és nem enged magához másokat. Ekkortól leszünk magányosak.
Az örömteli élethez saját célok kellenek, és mindaddig nem találhatók meg, amíg mások utasításait követjük a magunk életének rovására. Aki ezt teszi, sose talál rá a saját céljaira, mert egyszerűen nem hagy azoknak lehetőséget a kibontakozásra.