Praetor#107
Emléxem, annó Ált.isk. alsó tagozatában, de már elsőben és másodikban is eléggé paráztunk a nagyobbaktól, mert qasi "rendet" tartottak az iskolában. Valaki taknyos létére nagyszájúskodott/játszotta a vagányt, akkor kiosztották, és a gyerek visszavett az arcából. A tanároknak elég volt a nagyokat rendszabályozni különböző retorziókkal. De a tanárok is naívak voltak, hogy a nagyoknak mindig a kicsikkel példállóztak. Nem tudták, hogy a kicsiket a nagyok rendszabályozzák.
Később a gimis időkben történt, hogy egyszer minden különösebb ok nélkül elkezdett szidni engem valami Ált.iskolás alsós pisis. A meglepettségtől azt sem tudtam, hogy mi van. Meg azon merengtem, hogy honnan ismeri ezeket válogatott káromkodásokat. A következő pillanatban felrúgtam a gyereket, mint Józsibá a hugyos vödröt. Egy héttel később, mikor a gyerekkel összefutottam, megint szitkozódni kezdett, de kb 5 méteres ívben került el, és azért igyekezett eliszkolni. Valszeg az osztály legvagányabbja lehetett, aki nem fél semmitől és senkitől...
Most felnőtt fejjel azt kell konstatálnom, hogy akkor sem volt valami könnyű helyzete a tanárnak, de most igazán fel van adva a lecke. A szülő nem neveli a gyereket, és az iskolától várja el a nevelést, miközben az "eszközöket" az iskola nem kapja meg. A tanárnak csak egy esélye van, hogy korrekt hozzáállással, következetességgel, büntetéssel-jutalmazással tekintélyt építsen ki magának. Ebben az egy esetben van esélye egy normális osztály-tanár viszony kialakítására. Ez kb minden 10. tanárnak sikerül. A diákok elsősorban a személyiséget nézik, és csak legutolsó sorban azt, hogy mennyire jól tanít az illető. Persze az egyre magasabb sulikban ez útóbbi egyre fontosabbá válik. Egyetemen szívesen hallgattuk az olyan tanárok előadását is, akik jól adtak elő, de lehetett tudni, hogy volt pár emberileg "elfogadhatatlan ügye".
