fv#54
Hát én úgy tudom, hogy az első fényképeknél volt egy kis háborgás, hogy egyszer ilyen színűek aztán meg olyanok, amit a NASA úgy indokolt, hogy az RGB színtér helyett iRGB-ben fotózik a masina. (az infravörös fényre érzékeny a vörös helyett) De mivel az ember nem látja az infravörös színt, nem lehet tudni, hogy tulajdonképpen milyen színűek is lennének ezek a képek. Ezért színezik újra őket.
A kérdésre, hogy miért nem raktak a marsjáróra rendes kamerát - azt felelték: nem jutott eszünkbe.
A színszűrőkröl annyit, hogy ha mondjuk nincsenek, akkor is lehet színes képet készíteni. Ugyanis a mindenféle szűrő nélküli objektíven áthaladó fény nyomokat hagy a filmen. Valóban monokróm nyomokat, csakhogy a színes film három rétegből áll: az egyik rétegen a vörös, a másikon a zöld, a harmadikon pedig a kék fény hagy nyomokat.
Színszűrőre két okból lehet szükségünk: Vagy szeretnénk megamisítani a színeket, vagy a színhőmérséklet-különbséget akarjuk kompenzálni velük. Ez utóbbira digitális gépnél nincs szükség, szóval teljesen érthetetlen, hogy a NASA miért használ szűrőt a képeihez. Ha használ.