• miki36
    #430
    Gökhan Inler, az Udinese játékosa bejelentette, hogy biztosan marad a csapatában, s nem távozik az Arsenal alakulatához.

    Inler ezen a nyáron nagy kérdőjel volt az Udinese számára, hiszen nem lehetett tudni, hogy megy, vagy marad. Nos, a középpályás elmondta: erre a szezonra biztos, hogy marad.
    Inler egyébként azután lett ilyen felkapott, miután remekül teljesített tavaly a Serie A-ban és a 2008-as EB-n sem lehetett rá panasz. Az Európa-bajnokságot követően a Sunderland és az Arsenal is bejelentkezett a svájci válogatott labdarúgóért, de a játékos kivásárlási ára meghaladta volna a 8 millió fontot.

    Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere Matthieu Flamini pótlására igazolta volna Inlert Londonba, aki egyébként a legnagyobb fiatal talentumok közé tartozik a Serie A-ban, s még a napokban is tárgyal az ifjú focista ügynökével, ám az angolok lekéstek az ajánlattal, s Inler eldöntötte, hogy marad korábbi csapatában.

    „Udinese játékos voltam és az is maradok. Jövőre is az Udine mezét öltöm majd magamra" - nyilatkozta a török felmenőkkel rendelkező játékos, majd arról kérdezték, hogy mi a helyzet az Arsenallal. „Ami az átigazolásomat illeti, semmi. Én nem igazolok sehova, mert Udinese játékos vagyok, és még egy jó darabig az is szeretnék maradni."
    (szintén topfoci)