• willard
    #40
    Ne féljetek.

    Én - mióta számítógépet használok - csak hatékonyságnövelést tapasztalok fájlcserélés terén. Kezdtem a floppival ugye, (pl. 1997: Mortal Kombat 3 - 14 lemezen arj-vel tömörítve, 28 mega, fél óra felmásolni, fele crc hibás, újabb háromnegyed óra, nem a levegőbe beszélek) majd jött a net, CD-írók, (egy albumot saját kezűleg berippelni 4x CD-olvasóval egy óra, betömöríteni mp3-ba: fél nap) 56K modem, szar 2 megás pixelpornó órák alatt jön le, játék dettó, stb.

    Aztán Napster, Kazaa, DC, BitTorrent. Az utóbbi kettőt már ADSL-el. Az elmúlt években egyre jobb és hatékonyabb lett fájlcserélés. A szellem kiszabadult a palackból már rég. Míg a Napster és a Kazaa kiesésekor enyhén bazmegoltam, ma már tudom, semmi baj nem történt. Ma gyakorlatilag hamarabb nézem meg a filmet, mint hogy behozzák Mo.-ra, és egy hónappal hamarabb hallgatom meg az általam kedvelt együtteseket mp3-ban, mint ahogy kijön a boltban az album.

    És nem érzem magam bűnösnek: egy csomó dolgot már CSAK a neten tudok megszerezni, mert nem kapható, vagy nem adják a tévében, vagy nem játsszák a moziban. Illetve a magyar tévék ÉVEK MÚLVA fogják TALÁN adni, rábaszott szinkronnal, amit utálok. Letöltök mindent, és mindenki bekaphatja. És mentem már el úgy együttes koncertjére, akiket a netről ismertem meg, mert letölthetővé tették az albumukat, és megtetszett. És moziba is szoktam járni, mert van, amit ott kell látni.

    Na, ez megint kikívánkozott. És töltsétek le ezt a filmet innen: Steal this film, a piratebay.org-ról szól, csak angolul kell tudni. http://stealthisfilm.com/