A megmaradási törvények vesztették értelmüket
  • Albertus
    #829
    Szia!

    Ha már szegény Newtont emlegetjük.. A differenciálszámítást Leibnitz
    alapozta meg. Newtonnak halvány fogalma sem volt róla korábban.
    Amikor Leibnitz dolgozatát elolvasta, az első reakciója az volt, hogy "ostobaság". Aztán kezdte megérteni, és rájött, hogy hírnevet szerezhet vele, ha rá tudja venni a fiatal Leibnizt-et arra, hogy
    kettőjük közös munkájaként publikálják.Mint látom: Igaza lett.
    Hiszen te is neki tulajdonítod.

    Különben az öregcsont több mint 50 azaz ötven évet szánt arra, hogy kiszámítsa, Jézus visszatérésének dátumát.
    Halálakor 2060-as évszámot jelölte meg az apokalipszis dátumaként..
    Számára az Isten hit és s tudomány művelése egy és ugyanaz volt.

    Úgy gondolkodott, hogy a természet törvényeinek megértésével megérti
    azt, hogy az Isten mit akar velünk. Mi az emberi élet célja, értelme.

    Egy ilyen életmű után, ostoba az aki szentségként kezeli Newton
    eredményeit.