A megmaradási törvények vesztették értelmüket
-
Albertus #770 Szia!
Nos, részben jól írta le Basic, de ennél sokkal egyszerűbb a helyzet.
Nézzük az anyag belsejét:
Többnyire azonos atomok (molekulák)veszik egymást körül. Így átlagban minden oldalról azonos számú és azonos energiájú ütközés miatt, a hőmozgás nagyságának megfelelő nagyságú kitéréssel, de
egy adott pont körül táncolnak az atomok (molekulák).
Nézzük a felszínt:
Az egyik irányban azonos atomok (molekulák) a másik irányban
vákum vagy teljesen más (elektron)szerkezetű és sűrűségű atomok
(molekulák) vesznek körül egy-egy felszíni atomot (molekulát).
Így nyílvánvalóan amerre nyomja a nagyobb energiájú "lökdösődés"
arra fog jobban kilengeni.
( *1 egymástól jól megkülönböztethető anyagcsoportokat fázisoknak is szokás nevezni. Így pl a pohárban víz és levegő fázis van.
De ha olajat is öntünk bele akkor már három fázis látható: víz-olaj-levegő..)
Ha sikerül a saját fajtájától olyan messzire lendülnie, hogy
a vonzóerő nem tudja visszahúzni akkor a másik fázisban*1 marad.
Még idekapcsolódó jelenségek:
A szabadon elmozdulni képes atomok(molekulák) addig lökdösik egymást, amíg maradéktalanul kitöltik a rendelkezésre álló teret. (Még akár saját belső energiakészletük rovására is -> lásd tágulú gázok lehülése, hűtőgépek.)
Ez általában gáz ill. gőzfázisban végbemegy, és az esetek nagy részében folyadékfázisokra is igaz.
Tenzió: valamely folyadék gőznyomásának értéke.
Minden anyag úgy tölti ki a gázfázis, mintha egyedül ő lenne benne.
Így tenziója az anyagi tulajdonságától-a hőmérséklettől függ csupán.
Az egyes anyagok tenziójának nyomását parciális nyomásnak is szokás
nevezni. Ennek a parciálisnyomásnak a külső nyomáshoz viszonyított
értéke mutatja meg, hogy az adott anyag tenziója mennyire telített.
Ha pl. a vízgőz parciális nyomása az adott hőmérsékleten elérte a külső nyomás értéket, akkor kialakul az egyensúly
azaz időegységenként a gázfázisból pontosan annyi molekula nyelődik el a folyadékfázisban, mint amennyi a folyadékfázisból távozik
a tenzió fenntartásához a folyadék fázisból a gőzfázisba.
Természetesen ha kevesebb anyag áll rendelkezésre, annál mint ami
biztosíthatná az adott nyomáson a tenzió telítettségét, akkor a
folyadék látszólag maradék nélkül elpárolog.
De ez csak látszat! Mert a pohár fenekén, falain és a szoba minden felületén pontosan annyi folyadék lesz jelen, amennyi feletti tenzió
a gázfázisban lévő molekula számmal tart egyensúlyt.
Azaz ha véletlenül több kerül a gőztérbe, akkor az ottani sűrűbb ütközések visszalöknek annyi molekulát (atomot) a szilárd felszínekhez, hogy az egyensúly újra beálljon.
Ami jól megfigyelhető szabályosság:
Minden atom (ill. molekula) a rá jellemző atommaggal (magokkal) és elektronfelhővel (elektronfelhőkkel) rendelkezik.
Ezek elektroszatikusan hatnak a közelében lévő többi atomra-molekulára.
Az erőhatások taszító vagy vonzó hatásai miatt kölcsönösen eltorzítják
egymás elektronfelhőit.
Ezzel különböző erősségű Van der Vals erőket indukálnak.
A saját anyagú atomok(molekulák) jobban vonzzák egymást mint az idegenek.
( Kivéve az erősen ionos hatásokat. Pl. a Fluor vagy a klór mint erősen negatív a legnagyobb vonzódást az erősen pozitív kálium vagy nátriumra gyakorol.
Sokkal nagyobbat, mint saját anyagának atomjaira.
Így a szilárd kálium felszínéből képes heves hőképződéssel járó
reakcióval kitépni magának egy atomot.
Azonnal elkobozza annak legkülső elektronhéjján lévő 1s elektronját,
ezzel azt pozitív ionná, önmagát negatív ionná alakítva.
De ezt már kémiai kötésnek tekintjük.)
A gyenge és közepes Van der Vaals erők csak laza fizikai (halmazállapotváltozással járó) jelenségeket okoznak.
De az elv ugyanaz: az elektronfelhők torzulásából képződő vonzó-taszító hatások.