A megmaradási törvények vesztették értelmüket
  • Basic256
    #369
    Sza4bolcs, "Ez hogy lesz érvényes akkor, ha egy kötélhúzó versenyen az egyik csapat elhúzza a másikat?
    Mert akkor ugyanúgy lesz érvényes a Föld-Hold példában is. Nem?"

    Nagyon jó a kérdés! A válasz meglepő: a kötéllel pontosan ugyanakkora erővel húzza az erősebb csapat a gyengébbet, mint a gyengébb az erősebbet! Magyarázom, hogy miért győz mégis az erősebb csapat.

    Az erősebb csapat csizmáját belevájja a Földbe, és egy nagy erőt fejtenek ki izmaikkal. Úgy, hogy a Földet tolják, a kötelet húzzák. Ezt teszi a másik csapat, csak egy kisebb erővel.

    A kötélerő egyforma nagy lesz mindkét csapatra, ez a meglepő (ha első közelítésben a kötél súlyától eltekintünk).

    Az első csapatra hat a kötélerő, és hat a Föld ereje. Utóbbi nagyobb lesz mint a kötélerő, tehát ők távolodnak a középpontól, húzzák a másik csapatot, gyorsulnak amiatt, mert nincs erőegyensúly.

    A második csapatra ható kötélerő nagyobb, mint az az erő, amivel a Föld hat rájuk. Ők is gyorsulnak, a középpont felé, tehát elhúzza őket a másik csapat.

    Olyan modellt vizsgáltam most, hogy a csapatok végig ugyanott fogják a kötelet.

    Tanulság: Föld, vagy egyéb surlódó felület, vagy kapaszkodó nélkül nincs kötélhúzás. Ha az űrben húzza a kötelet két űrhajós az űrben, akkor a tömegeik arányától függően alakul ki a találkozási pont. Ha egyforma tömegűek, ez középen lesz, mégha az egyik űrhajós sokkal erősebb is a másiknál.