L3zl13#89
Igen ez már sokkal jobb volt. :D
Ugyanakkor valamilyen szinten mégis képesek egyes területek átvenni más
területek funkcióit, hiszen erre ismerünk példákat.
Például az, hogy minden embernél megegyezik a jobb és bal agyfélteke funkcióinak felosztása (Bal a logikus gondolkodás stb, jobb a kreativitás...) arra utalna, hogy ez genetikailag meghatározott.
Ugyanakkor egyik félteke teljes eltávolítása esetén előfordul, hogy a másik agyfélteke átveszi a kieső funkciókat.
Sőt, egy bizonyos életkor esetében ez az arány meglehetősen magas. Ez viszont tanult funkciókra enged következtetni.
Tehát az is elképzelhető, hogy mivel a fejlődés korai szakaszában, nagyjából azonos ingerek érik az ember agyát, így a funkcionális megoszlás is hasonlóképpen alakul ki az agyban.
Legvalószinűbb azonban szerintem az, hogy mindkettő igaz valamilyen mértékben.