Az Univerzum eredete - próbálkozás a fizika meghatározására, értelmezésére
  • sz4bolcs
    #266
    A semmi nem tartalmaz semmit, mi késztetné létesülésre?
    Ahol létesülés van, ott van ok is, akkor már nem lehet semmi.
    Ha pedig nincs ok, akkor hogy lehetne létesülés?

    Bizonyítani nem tudom, ahogy a láthatatlan rózsaszín egyszarvú létét sem, és ez körülbelül hasonló kategória.

    Én még egyetlen dolgot sem láttam ok nélkül létrejönni, nem hiába rakod idézőjelbe te is a "semmi"-t. De ha tudsz konkrét példát, azzal bizonyíthatod, hogy létrejön valami ok nélkül.
    Amúgy amiről te beszélsz, azt általában úgy hívjuk, hogy véletlen, és az nem egyenlő az ok-nélkülivel.

    Az írásod második felére ott a #257-ből:
    "Bizonyosra vehető, hogy a természeti jelenségekbe beavatkozó, személyes Isten doktrínáját valódi értelemben sohasem cáfolhatja meg a tudomány, mert ez a doktrína mindig menedékre találhat azokon a területeken, amelyeken a tudomány még nem tudta megvetni a lábát."

    És ez szerintem is egy konok magatartás, amivel jobb, ha a hívők messze elkerülik a tudományt, ahelyett, hogy a hiányos részek felett örömtáncot járnak egy üveg whiskeyvel.
    Az emberi értékek megtarthatók anélkül, hogy a gyakorlói a tudomány által még fel nem fedett részek méltatásával gyűjtenek erőt hozzá.

    A tudomány azt teszi, ami a dolga, miért baj, ha a saját eszközeivel szeretné megismerni a világot? Egyszerűbb lenne letenni a lantot, és azt mondani... hmm nem tudjuk ez hogyan van, miért van, biztos Isten tette.
    Ja, csak akkor vallásnak hívnák, és hitnek, nem pedig megismerésnek.
    Mert a tudomány a megismerés egyetlen eszköze.
    Nélküle ölbetett kézzel várhatnánk a próféták kinyilatkoztatásait.
    (ez most lehet durván hangzik, ez a véleményem, de értelmes érveléssel megygőzhető vagyok -affelől pedig nincs kétségem, hogy ezért a kijelentésemér egyes hívők most engem akasztanának:))

    Még annyit, hogy vannak olyan vallások, amelyek tisztességesek ebből a szempontból, nagyon jól megférnek a tudománnyal, közben pedig képesek továbbadni értékeiket, és nem azzal tartják fenn magukat, hogy szapulják a tudományt arra építve, hogy vannak még fel nem fedezett részek.
    Magyarúl nem bújnak sötétségbe.

    "A megoldás a lelkiekben keresendő, és nem a tudományban"
    -Végezetűl ez így is van, csak azt felejtetted el a mondatodba írni, hogy MIRE megoldást.