kanesoban#161
Sokak írták itten, hogy a szabad szoftvereket jórészt hobbiból csinálják, nem professzionálisan, összehangoltan. Nos, ez nem igaz. Az opensource fejlesztők nagy részét cégek bérlik, mint a Sun, Novell, IBM. A hobbifejlesztők csak kb 10%-t teszik ki a fejlesztőknek. Hogy miért éri meg a nagy cégeknek milliókért fejlesztőket bérelni, hogy aztán ingyen osztogassák a terméket? Ezért:
Röviden: ezek a cégek első sorban hardvereket gyártanak, és akarnak eladni minél nagyobb tömegben. Az embereknek a hardver használatához szoftverre van szüksége, azt is meg kell venni. Minél olcsóbb a szoftver, az emberek annál inkább megveszik a hardvert is, hiszen a szoftver-hardver csak együtt használható, és így az embereknek olcsóbban adnak el úgy egy terméket (számítógép), hogy közben nem csökkentik a termékeik (hardver) árát. És persze akkor a legjobb, ha ez a nagyon olcsó szoftver versenyképes, sőt, minél jobb.
Röviden:
- rendszergazdák: a rendszergazdák jól járnak azzal, ha egymás között cserélgethető, fejlesztgethető szoftvereket használnak, mert így gyorsan bele lehet tenni bármilyen funkciót, ami iránt fel merül az igény.
- kutatók: a kutatóknak gyakran teljesen egyedi igény szerinti szoftver kell a kutatásaikhoz, amit ők maguk megcsinálnak, aztán mivel nem eladni akarták a szoftvert, nyílttá teszik.
- kis cégek, akiknek nincs pénzük szoftvert venni, és hegesztenek maguknak.
- egyetemisták: ők általában azért fejlesztgetnek, hogy kipróbálják magukat, illetve ők azok, akik talán tényleg "elvből" állnak az os mozgalom mellett. Vagy azért is.
Óriási tévedés azt hinni, hogy az os fejlesztők csak az utóbbi csoportból állnak.