nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
-
#21301
Az én magánéletemet részben meghatározó általánosságokat össze tudom szedni elég könnyen. Ezeket akár szabályként is lehetne nevezni.
De ugyanez egy csoportra vetítve már közel sem lenne ilyen egyértelmű, sőt.
Még durvább a helyzet, ha visszatérünk az egyén szintjére és azt tapasztaljuk, hogy a saját szabályaink egyszercsak ellenünk fordulnak.
Hogy az általános mégsem általános többé.
Ami az én életemben általános (egy magánéletbeli esemény, történés), az lehet, hogy mással még egyszer sem történt meg. És ez az általánosság
lehet, hogy csak egy ideig van meg. Utána megszűnik.
De ha mondjuk 100 emberből 80 ember életében szintén általánosan jellemzőek ugyanazok a dolgok, akkor a statisztika áltudománya azt mondja, hogy 1000-ből 800-ra, 10000-ből 8000-re, 1000000-ból 800000-re, vagyis az emberek 80%-ra jellemző az, amiről szó van.
És itt siklik ki az egész dolog.
Mert tegyük fel, hogy az ELSŐ 100 emberből tényleg 80 emberre igaz mindez. Az ELSŐ ezerből mondjuk 800-ra. De mi van, ha az első 10000-ből már csak hatezerre igaz (és ez a reálisabb. nem a 6000, hanem hogy felborul az arány), és mire eljutunk a következő tízes helyiértékig, teljesen felborul ez az arány?
Pont a #21261-es komment végén tértem ki én is erre a dologra, a Te egyik kommentedre (is) reagálva.
Bármelyikünk le tudja írni a saját sztoriját. Az, hogy ezekből a sztorikból mikor és milyen mértékben tud valaki profitálni, és mi az amit ebből az információhalmazból általánosságként értelmez, már az egyénen múlik.
A saját szubjektivitásunkon keresztül keressük az objektivitást, és az általánosságot.
Én mindössze annyi általánosságot tudok megállapítani, hogy a párkapcsolathoz 2 ember kell, és ÁLTALÁBAN érzelmi kötődés van e két ember között. Ha mondjuk a legutóbbi 10 párkapcsolatomból 8-ban nem lett volna érzelmi kötődés, akkor ezt a dolgot nem írtam volna le általánosságként.