nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
-
#18596
Nézd...ha a mérleg két oldalát nézem, amíg együtt voltunk, én jóval többet kaptam ettől a lánytól, mint amennyit én adtam neki. Most nem arról beszélek, hogy mennyi érzelmem volt benne, mert akkor teljesen önző lennék, bár erre még a post végén kitérek. Én akkor kezdtem el igazán adni, amikor szétmentünk, és elkezdtem őt keresni, összeszedtem azokat a válaszokat, amelyek őt érdekelhették velem és a közös jövőnkkel kapcsolatban. És igen, csak annyira vagyok társ típus, mint ő maga. Amikor ott volt velem, valamennyire biztonságban éreztem magam, és valóban nem adtam eleget, amikor kellett volna. Talán nem voltam elég meggyőző, talán nem ismertem fel, hogy ahhoz, hogy mi ketten együtt lehessünk, sok mindent fel kell adnom az életemben, mégpedig azonnal, és nincs időm tökörészni, hanem határozott válasszal kell előállnom, bármekkora súlya is legyen a döntésemnek. És talán nem kellett volna hagynom, hogy a lány kirepüljön az életemből, utána kellett volna mennem még aznap, még a férjét is leépíthettem volna, ha úgy alakul. De nem tettem meg, pedig nagyon akartam ezt a lányt. Viszont nem is kaptam valós lehetőséget arra, hogy többet adjak. Miért? Mert egyszerűen eltűnt, és megszakította velem kommunikációt.
Viszont most szeptemberben amikor utoljára találkoztunk...azt hiszem talán kicsit még át is estem a ló túloldalára. Megmutattam hogy ki vagyok, és mit akarok. És ha ennyi idő elteltével azt látom rajta, hogy ez számít neki, és nem is keveset...akkor mondjon akármit, én nem állok le. Ez a lány nem "megszerezni" akart engem, hanem mellettem akart ébredni reggelente, családfőt akart csinálni belőlem.
A már említett válaszok a kérdéseire...nos, a kérdésekből egyértelműen kiderült, hogy mit is akar tőlem, milyen szerepet szán nekem.
Kapni akart, és tudta, hogy ahhoz hogy kapjon, adnia kell.
Tudod, a szerelem a legönzőbb érzelmek egyike...