nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
-
#15155
Önzetlenség nem létezik. Az embert mindig az első dinamikája, az "én" vezérli, bármit is cselekedjen, vagy gondoljon. Még akkor is, ha egy közösség érdekében cselekszik. Akkor is, ha a természet érdekében cselekszik. Mindig. De az hogy önzetlenség nem létezik, nem jelenti azt automatikusan, hogy mindenki önző. Ha számomra örömet okoz az, ha másnak jó amit teszek, nyilván én is megélem az öröm érzetét. De az váltja ki belőlem az örömöt, hogy a másiknak jó. Nehéz téma.
Nekem van egy olyan személyiségjegyem, ami sokszor kiüti, felülírja ezt az első dinamikát. Ez pedig a büszkeség. Sokszor teszek olyasmit, amivel saját magamat ítélem szenvedésre, még akkor is, ha igazából tudom azt, hogy ha engednék a nyolcból, csak egy picit is, utána nem szenvednék, vagy nem szenvednék annyira, vagy akár eljuthatnék egy semleges érzelmi állapotba, ne adj isten talán még örülnék is.
De erre nagyon sokszor nem vagyok képes.
Ha valamilyen sérelem ér, ha valaki átver, hülyére vesz, nem képes a szemembe nézve konfrontálni velem, az iránt iszonyat haragot, megvetést, gyűlöletet érzek. Még akkor is, ha előtte egy nappal vagy akár pár órával még tegyük fel halálosan szerelmes voltam belé.
Neked adok mindent, és te átbaszol? Hát szenvedj kétszer annyit, mint én. Vérezz. Ezt az állapotot csak az oldhatja fel, ha az "elkövető" konfrontál velem, és azzal, amit elkövetett. Ha ezt nem teszi meg, de nem is dumál a levegőbe, nem próbálja mindenféle hülyeséggel megmagyarázni a történteket, de mondjuk van valami visszafogott kontakt köztünk, akkor tudom, hogy bassza a lelkiismeret. Ha számon kérem, és még neki áll följebb, akkor tudom, hogy vagy instabil érzelmileg, vagy így próbálja a lelkiismeretet kiiktatni, vagy egyszerűen csak hülye mint a seggem.