nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
-
#15070
A piálást először csak szórakozás gyanánt műveltem, heti 1-2 alkalommal, kb. 16-17 éves koromtól kezdve. Aztán 18 évesen otthagytam az intézetet, ahol felnőttem. Három hónap múlva szerelmes lettem egy lányba, csak sajnos foglalt volt, ez pedig engem teljesen a padlóra küldött. Jó barátok lettünk, de én többet akartam, ám végül sosem lett belőle semmi, és több, mint öt évvel ezelőtt teljesen elhatárolódtam tőle, azóta nem is láttam, csak egy fájó emlék maradt utána. Akkoriban már elég komolyan ittam, és mivel pénzem volt elég (az intézetben töltött évek alatt több millió forint gyűlt össze nekem egy számlán, csp, árvasági), volt egy olyan, több hónapos időszak 2002 végén, amikor hónapokig csak lebegtem a semmiben. Gyakorlatilag majdnem minden nap részeg voltam, volt olyan éjszaka, hogy 3-4 szórakozóhelyen is megfordultam a mindenféle "haverjaimmal". Iskolába csak látogatóba jártam be, pedig még fizettem is érte. Sokszor odabent is ittam, drogoztam. A tanárok tudták, hogy alkohol/drogproblémáim vannak, bár ezzel nem voltam egyedül az évfolyamon. Engem valamiért "meg akartak menteni", értékesnek tartottak. Aztán otthagytam a sulit a második év felénél, és jött kb. 3 év depresszió, egyedüllét, sorozatos munkahelyváltások. A még élő családtagjaimmal úgy összevesztem, hogy évek óta nem láttam őket. Voltak fellángolásaim, de igazából nem hiszem, hogy készen álltam rá, hogy belevágjak egy párkapcsolatba valakivel. Aztán végül 2006 vége felé kimentem Londonba, azt hittem, az idő, és a távolság segíthet megszabadulni ettől az egész szarságtól.
De nem. 1 hónapig bírtam odakint, aztán rájöttem, hogy se az idő, se a távolság, se az elszigetelődés nem old meg semmit az életben. Akkoriban többször kerültem öngyilkossághoz közeli állapotba, de sosem voltam elég bátor és határozott, hogy megtegyem.
Az ezt követő másfél évben mindenféle okádék munkahelyeken dolgoztam itthon. Főleg irodában, illetve bankban is. Gyűlöltem a munkámat, azt, hogy szarul keresek, és azt, hogy nem jutok egyről a kettőre, ahogy a magánéletben sem. Aztán 3 évvel ezelőtt végül olyasvalamibe kezdtem, amiről -a gyerekkori zárkózottságomat figyelembe véve- szerintem még én magam sem gondoltam volna, hogy egyszer belevágok.
A szexbizniszben dolgozok, bár nem szereplőként.
Ebben az elmúlt három évben 4 lánnyal is sikerült összekavarnom sajnos, és egyik esetben sem én voltam a kezdeményező fél. Valami olyasmit sugárzok a világba, amit a drogos/pornós agyfaszos/degenerált/instabil nők szimpatikusnak találnak, és jelenleg is ennek iszom a levét. Talán azért van ez, mert elég kimérten beszélek, jól fogalmazok, és van valamiféle külső kisugárzásom is, amit ezek a nők valamiért nem is tudom...talán férfiasnak tartanak. Az első lány egy kokainos expornós volt. A második egy depressziós, fiatal lány (a bankból ismerem), akivel végül nem kerültem intim kapcsolatba, barátság lett belőle. Viszont majdnem két éve öngyilkos lett.
A harmadik egy nagyon életvidám, aranyos csaj, szintén szakmabéli, aki talán pont azért talált be engem, mert én meg ilyen búvalbaszott mikulás vagyok, és talán csak ki akart rángatni ebből. Azóta mással van, ebből sem lett semmi komoly.
A harmadik egy férjezett, két gyerekes modell/újabban pornós lány, aki nem is olyan régen iszonyatosan hazavágott érzelmileg, és még mindig ott dolgozik, ahol én. Belém szeretett, idővel sajnos én is. De végül nem tudott elszakadni a férjétől, amit még meg is értek. De azt, ahogy a velem való kapcsolatát le akarta zárni, az valami gusztustalan, gerinctelen eljárás. Fájt neki is, de már láthatóan túl van rajta. Viszont most itt dolgozik vele a férje is. Csak úgy mentem bele abba hogy újra nálunk dolgozzon, ha nem néz rám, és nem szól hozzám.
Ha ezt megszegi, azonnal kivágom az utcára. Inni már évek óta nem iszom, csak néha egy-egy sört. Drogozni sem drogozom már nagyon rég óta. Itt tartok most, nem tudom, mit hoz a jövő. Lényegében a tökéletes ellentettje vagyok annak, aki gyerekkoromban voltam. De nem élvezem, kurvára nem.