nincs egy normális lány, aki nem csak külsőleg hanem belsőleg is kibírható
-
#13413
Sok embert ismerek. Keveset tartok normálisnak. Olyan álmokat kergetnek, amiket gyakorlatilag lehetetlen valóra váltani - az ő elképzeléseik szerint. És ami a legmeglepőbb: ha más szemszögből adod eléjük a megvalósítást, csípőből lehülyéznek.
És pont ezek az emberek tartanak engem (a hülyét, a naivot, az álmodozót) olyan embernek, aki képes megvalósítani az álmait, miössze azzal, hogy tudok harcolni - magamért.
Sok kapcsolaton túlvagyok, a tinikorom a folyamatos túlpörgésről szólt, ki is égtem rendesen. Már-már úgy gondolkozom, mint egy 30 éves. Nem állítom, hogy bölcsebb lettem, mert ez egyáltalán nem igaz. Csak kitűztem a saját céljaimat, és nem hagyok beleszólást. Még annak az árán sem, hogy esetleg elveszítem az éppen aktuális barátomat. Még annak az árán sem, hogy újra és újra belegödlik egy részem minden egyes szakításba.
És ennek a sok szakításnak az ellenére is megmarad bennem a naivitás: létezik shakespeare-i szerelem, van romantika, és van olyan ember, aki ezt meg tudja adni, elfogad engem, ahogy vagyok, és én is el tudom fogadni minden hibájával - sőt! - annak ellenére. Vagy, hogy épp a hibáit szeretem, s persze fordíva.
Tudom azt, hogy ha a reményem meghal, megszűnök létezni, mint "én", valaki más leszek, nemcsak a külvilág számára hideg, rideg, megközelíthetetlen, hanem belül is kihűlök, végleg. Talán pont ettől félek... Nem tudom. Talán mindenki ilyesmitől fél, ezért félünk szeretni is, hogy később ne fájjon.