"A sort a Barcelona magos szerverchipek nyitják meg, amelyek 65 nanométeres gyártástechnológiával, natív négymagos felépítésben, megosztott harmadszintű gyorsítótárral, HyperTransport 3.0 támogatással, ám a jelenlegi foglalatban jelennek meg."
A hírek szerint a Barcelona még nem tudja a HT3.0-át. K10 =/= Barcelona (a Barcelona csak az egyik, első változata a K10-nek). Majd a kicsivel azután megjelenő, AM2+-os, illetve a később megjelenő S.F+-os chipek fogják tudni a HT3.0-át. (Amik működnek majd az AM2-es, v. S.F-es lapokban is.) A +-os foglalatok újdonsága többek között a HT3.0 támogatás.
"A cég mérnökeinek állítása szerint ez egyébként nem azonos a korábban emlegetett Socket AM3-mal, amely később AM2+ jelölésre váltott, így a két foglalat közötti kompatibilitásról lemondhatunk."
Na itt is van egy kis zavar. Ezt már nem a cég mérnöke mondta, hanem "one field application engineer familiar with AMD's socket migration". Itt csak az hangzott el újra, amit már korábban is tudtunk, tehát hogy az elsőként HT3.0 + DDR3 támogatásúra tervezett AM3 helyett először jön a HT3.0-ás (+ 1-2 más újdonságot tartalmazó) AM2+, és csak később a DDR3-at is tudó AM3. Azt is tudtuk már, hogy az AM2-vel már nem lesz kompatibilis az AM3, viszont az AM2+-szal igen, ez sem változott!