Szerintem viszont minden ilyen matematikai modell ott hibádzik, hogy bonyolult és elvont fogalmakat tesz meg kritériumnak: nyereség, fittség, stb. és a résztvevő rendszerek sem túl bonyolultak. A kritériumok reális értéklésére senki/semmi semmilyen rendszeren belül nem képes, max kívülről de ilyen helyzetben csak jóisten van, aki a tudomány mai állása szerint, ha létezik is, mint játékos nem vesz részt a buliban.
Én a Csányi-féle evolúciós elméletet tartom a legfrappánsabbnak, eszerint az elemek közt nagyszámú kölcsönhatással bíró rendszerek közt kialakulnak körfolyamatok. A körfolyamatokat minden olyan beépülő kölcsönhatás gazdagítja, amely a körfolyamatot nem szakítja meg. Az előbbiek miatt a ciklusok szempontjából a túlélést növeli, ha a nagy ciklus kicsi alciklusokból épül fel, mert így mindíg megmarad a lehetőség a hogy a megszakadás után is felépüljön a nagy ciklus. Nem kell az egész folyamatot elölről kezdeni.
Ez egy egyre összetettebb evolúciós rendszert fog felépíteni, amely önszervező és kreatív is egyben, mert növeli a változatosságot, az összetettséget. És emellett a szelekcióhoz sehol nem kell mesterséges kritériumokat beiktatni.
Ebben az esetben a rendszerek általában csinálják azt ami a fennmaradásukhoz szükséges, ezt jelentik az öröklött és meghatározott minták, ami az adott rendszer identitását jelentik, és a szelekciós rés adta játéktéren belül változtatják is a viselkedésüket/felépítésüket is, ami kreatív módon növeli a változatosságot. Minden megengenett, ami nem pusztítja el a rendszert, és a sokféle populáción belül sokféle kissebb jelentőségü szelekciós kritérium is létezik, pl nálunk a költséghatékonyság, a pávánál meg a szép faroktoll de ezek nem biztos, hogy összevethetőek, közös nevezőre hozhatók.
Ez egy egyáltalán nem aggresszív szelekciós modell, hiszen elég nagy teret ad arra, hogy széles változatosság mellett is szinte mindenki túléljen. Az adott élettér maximális benépesítése, és egy maximális összetettség/változatosság elérése után stabil állapotot alakít ki a környezetével.
#129