Új magyar személyautó
-
tomcat1 #84 Elektromosság
A hibridautók kombinálják az elektromotorokat a belső égésű meghajtással, s már egyre elérhetőbb áron kaphatóak ezek az „öszvérek”. A 100 százalékig elektromos működésű autóhoz – mint például a Tesla Roadster – már nehézkesebb hozzájutni, főként az akkumulátor-technológia fejletlensége miatt. A középutat egy idén bemutatott újdonság jelentheti, a 2010 környékén sorozatgyártásba kerülő Chevy Volt nevű modellben például egy háromhengeres, egyliteres benzinmotor is dolgozik, amely azonban folyamatosan tölti újra az autót mozgató 160 lóerős elektromotort.
Környezeti hatások
Még abban az esetben is, ha a fent említett Chevy Volt számára egy széntüzelésű erőmű állítaná elő az elektromosságot, feleannyi káros gáz kerülne a levegőbe, mint egy benzinüzemű autó működése során. Emellett a Toyot Prius nevű hibridje több mint másfélszer akkora távolságot tud megtenni, mint belső égésű társai. Mindemellett üdvözlendő volna, ha az ilyen járművek meghajtására is megújuló energiaforrások szolgáltatnák a „naftát”.
Gazdaságosság
Az elektromos autók fenntartása kedvezőbb, mint a benzines változatoké, azonban az alapmodellek ára egyelőre igencsak borsos. A technológia akkor terjedhet el igazán, ha kifejlesztik azokat az olcsó, hatékony motorokat, amelyek már elérhető szintre szorítják le a gyártási költségeket.
Kilátások
Az első tömegtermelésre alkalmas hibridekhez erősebb, kisebb és olcsóbb lítium-ion akkumulátorokra van szükség, hogy széles körben elterjedhessenek. Ez még legalább 2-4 évet vesz igénybe, addig azonban a konvencionális hibridek az alternatív meghajtású motorok piacán elsőségre tehetnek szert. A technika fejlődésével két évtizeden belül akár 30 százalékos piaci részesedés sem elképzelhetetlen.
6|6