Miért pont így és erre...
-
#9424
"Basszus de okos vagy ,te már a tudományos kísérlet elkezdése előtt tudod hogy a végeredmény ,az elmesélt konkrétum nem lesz leinformálható mivel az csak egy agyi illuzió volt ezért végre sem kell hajtani a kisérletet ."
Nyilvánvalóan rengetegen elvégezték már ezt a kísérletet negatív eredménnyel, szó nincs arról, hogy még azelőtt elvetette volna a tudomány, mielőtt egyáltalán kutatta volna.
És nyilván nem csak a CIA meg KGB (ők is valószínűleg), ha rákeresel, sok ilyen tanulmányt lehet találni.
"A tudományban nincs helye a lelkiismeretes munkának???? Hát te vagy nem érted a magyart vagy totál meghibbantál ,nem kell oda az idézőjel ,ha azt írom lelkiismeretes azt csak egyféle kép lehet érteni de lehet hogy te nem tudod mi az ez elég szomorú"
Azt írtam, hogy nincs helye az ILYEN lelkiismeretes vizsgálatoknak, amikkel könnyen téves következtetésre lehet jutni. Itt nem elég az, hogy lelkiismeretes munkát végzel-e vagy sem. Ha igazán lelkiismeretes munkát végzel egyébként, akkor meg ugyan arra fogsz jutni, amit a tudomány mond.
Egy idézet:
"Persze amikor éber tudati állapotban vagyunk, akkor sem maga a valóság az, ami a fejünkben van, hanem szimbólumok: olyan képek és fogalmak, amelyeket a saját előzetes tapasztalataink (személyiségünk, meglévő megismerési sémáink stb.) és a valóság alapján kialakítottunk. Kiskoromban soha nem értettem, hogy tudunk elképzeli egy elefántot: hogy férhet be az elefánt (ami nagy) a fejembe (ami kicsi). Hát így. A fejemben nem az elefánt van, hanem az elefánt szimbóluma. És ha piros elefántot képzelek el, aki körben táncol, akkor összekapcsolom a pirosságról, az elefántról, a táncról és a körről kialakított szimbólumaimat. Amikor azt mondom: „szép az, ami érdek nélkül tetszik” (vagy épp Abody Béla zseniális parafrázisát, miszerint „érdek az, ami szépség nélkül tetszik”), akkor e definíció megalkotásával vagy megértésével absztrakt fogalmakat fűzök össze, amelyek ugyancsak a valóságnak (valamilyen leképezés útján keletkezett) szimbólumai.
Hipnózisban nagyobb eséllyel fogok körtáncot járó piros elefántokról beszélni, mint a szépség, az érdek és a tetszés elvont fogalmairól – pontosan azért, amit fentebb írtam: hipnózisban a törzsfejlődés viszonylag új képződményének, a tudatnak használatáról visszatérünk (regrediálunk) a sokkal ősibb entitás, a tudattalan használatára – már amennyire a „használat” szó helytálló, a tudattalant ugyanis sokkal inkább passzívan megtapasztalja az ember, semmint aktívan használja.
[...]
Az, hogy az emberi emlékezet nem dokumentációs központ a valóságról, a hipnotikus életkor-regresszió pedig nem mechanikus visszajátszása az eseményeknek. Amiről az ember hipnózisban beszámol, az nem „a valóság”, hanem a saját valósága. A külső valóságnak az a szűrleménye, amely a saját személyiségének, történetének, észlelésének és felejtésének szitáján fennmaradt – és nem mellesleg egymásra íródott egyéb (korábbi és későbbi) valóságmegtapasztalásaival. Ebből az aspektusból pedig (ha nem bírósági, hanem pszichoterápiás keretek között vagyunk) teljesen lényegtelen, hogy a tanító néninek mi volt a neve valójában. Ha az alany úgy számol be róla, hogy „Margit néni”, akkor az úgy van jól. Akkor az ő valóságában ez így igaz, így alkot történetet, így magyarázza a múltját és jelenét. Lehet, hogy valaki mást hívtak Margitnak, aki fontos volt az életében. Lehet, hogy egy meghatározó olvasmányélményében csupán olvasott egy Margitról, akinek a személyisége és története valamiért alkalmas volt arra, hogy szimbolikusan kifejezze egy ominózus iskolai élményét. Mi több, még az is előfordulhat, hogy utazott pár hete a villamoson, és hallotta, amint valamelyik utas „Szia, Margit!”-ot mond valaki másnak, amikor a villamos nagyot fékezett, és az ő ekkor megélt ijedelme a tudattalanjában összekapcsolódott azzal a félelemmel, amit akkor érzett, amikor a hajdani tanító nénitől (akiről tök mindegy, hogy Jolán néni volt) intőt kapott...
Tehát még egyszer: a hipnotizált személy által megélt és elmondott valóság tényleg valóság: az ő valósága. A terapeuta szakmai szempontból helyesen jár el, ha ezt a valóságot feltétel nélkül elfogadja, vagyis kísérőként együtt van páciensével az adott képben, élményben, mert ezzel magát a pácienst fogadja el. Szakmai szempontból azonban helytelenül jár el, ha ezt a valóságot tényként kezeli. Egyrészt azért, amit az előbb írtam: az emlékképek nem az események objektív dokumentációi. Másrészt azért, mert a terapeuta dolga nem az, hogy kinyomozza a múltat, hanem hogy segítsen élhetőbbé tenni a jelent (és ezáltal a jövőt)."
forrás: Birtalan Balázs: „Regressziós hipnózis”
Másik idézet:
"Reinkarnáció vagy törölt emlékek?
Az elmúlt egy-másfél évtizedben többször hallunk az úgynevezett reinkarnációs hipnózisról, amelyben a hipnotizőr a páciensét az ”előző életébe repíti” . Az igazolt tény, hogy az ember a korábbi, régen elfelejtett élményeit egészen a születés pillanatáig hipnózisban fel tudja idézni. A reinkarnációs – előző életekbe visszavezető – hipnózis létére azonban nincs semmilyen konkrét bizonyíték. Szakemberek vizsgálták a jelenséget és arra a következtetésre jutottak, hogy a pácienseknek az ”előző életeikből” megjelenő víziójuk nem más, mint a kora gyermek- vagy a fiatalkorból felszínre törő, a tudatból törölt emlékképek megjelenései valós vagy a tudatalatti által színezett formában.
Egy férfi a reinkarnációs hipnózisban kínaiul beszélt és azt állította, mandarin volt több évszázaddal korábban. A későbbi elemzésekből azonban kiderült, hogy kisgyermekként New Yorkban a kínai negyedben lakott, ahol a lakás falain egész nap a szomszédos kínai család életének beszélgetései hallatszottak. Az így megtanult kínai szavakat az emlékezete a későbbiek során törölte, majd a hipnózis során ezek kerültek a felszínre ."
forrás