Miért pont így és erre...
-
#8828
A keleti bölcsek úgy tartották, hogy a minket körülvevő világ egy illúzió, ahogy ma mondanánk, egy hologram. Tanmeséikben úgy tanították a széles néptömegeknek, hogy az életünk során egy színdarabot játszunk, melynek helyszíne a színpad. A színpadnak része ugyan, de a színészek mögött található a háttér, mely csupán egy kép, de a tér illúzióját kelti.
Az 1900-as év elejéig a technika és a gondolkodás fejlődése révén megértettük, hogy az atom tovább osztható (atommag, elektron), majd eljutottunk az atommag alkotórészeiig (proton, neutron). Folytatva az atom még aprólékosabb boncolását, kiderült, hogy az anyag nem anyagi részecskékből áll. Nem létezik a legapróbb anyagi részecske. Megállapítható, hogy az anyag egyértelműen rezgés, azaz hullámtermészettel bír. Állóhullám.
Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha folyamatosan, külső forrásból fenntartjuk, tehát energiát igényel és nem utolsó sorban egy precíz irányítást, vezérlést. Az anyagot nézve, amit nem találunk az a fenntartó erő és információ.
A ceruza a kezünkben, állóhullámok halmaza. Ha megszűnne az állóhullámokat fenntartó láthatatlan és megfoghatatlan erő, akkor eltűnne a ceruza.
Einstein korában ő maga és tudós társai bizonyították, hogy a körülményektől függően a fény hol elektromágneses rezgésként viselkedik, hol pedig anyagként. Az anyag rezgéstartománya és a minket körülvevő elektromágneses spektrum tartománya fedi egymást.
A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám.
Neumann János (1903-1957) munkássága megmutatta, hogy a kvantummechanika teljesen más valóságképet, világképet igényel, illetve teremt is, mint a hagyományos fizika. Neumann gondolatai később hasonló gondolkodású kutatók munkáiban csúcsosodtak ki, mint Stuart Bell, vagy Alain Aspect..
David Bohm (1917-1992) amerikai kvantumfizikus nyilatkozta ki elsőször, hogy az elemi részecskék az Alian féle kísérletben nem egy végtelen gyors kapcsolatban vannak, hanem egy nagy egységet képeznek, azaz egyek, csak az elkülönítésük látszólagos, azaz egy illúzió.
Vallás károsultak