Miért pont így és erre...
  • czihaki
    #13217
    Miért pont így és erre fejlődött az emberi faj? azért mert hatalom és pénz éhes! mihelyt hatalomhoz jut, nem érdekli más mint erőszakosságának erejének élvezete. Minden intelligenciáját olyan dolgokra pazarolta amivel másokat leigázhat hatalmát még jobban élvezhesse. A tömegemberek viszont akik tehetséggel születtek, csupán alulfizetett, kétkezi munkájuk révén boldogulhattak amióta világ a világ. Több ezer esztendeje amióta az ember megtanult írni olvasni, csak az uralkodó osztálynak volt joga tanulni ezért agyilag, a dolgozni képes réteg sokkal lassabban fejlődött, csak annyi képességet hordoztak tudatilag amennyit az nemzőiktől örökölhettek.

    Vagy is az emberi faj megcsúfolta szinte az evolúciós fejlődés minden lehetőségét ezzel. Az intelligencia fejlődése helyett a tömegek a vallásos misztériumokat a csoda ígérgetéseket kapták, nem csoda tehát ha korunkban az tanulás lehetősége ellenére zsúfolt minden templom illetve a Hit-gyülekezett vidám-vasárnapi ingyencirkusz műsora. Ráadásul most az államunk, a hatalmat kapott" vezetők a vallást bevitték és köztelezővé tették az általános iskolákban is annak ellenére, hogy mind az amit majd tanítani akarnak a felnövekvő fiataloknak abból semmi nem igaz. Hiszen fogalmuk sincs arról se hogy a Teremtő Isten ki is valójában egy univerzumi kerti-törpe vagy épp egy univerzumon túli fénylény mint ahogy ezo szinte kezdték kitalálni.

    Az ilyen ostoba tanítási módszertől se becsületesebb nem lesz a felnövő ember, se normális megélhetése nem lesz de fejlődni se képes tudatilag megfelelő minőségben. Legfeljebb ismét a félelmet fogják beleszuggerálni az elméjükbe! Vissza zuhannak a sötét középkorba, anélkül hogy tudnák az igazságot- miért élünk, miért kell meghalni és mi történik a halál után a bennünk lakozó lélekkel.