Miért pont így és erre...
  • Balumann
    #10704
    Egyébként azt a kérdést már én is feltettem párszor magamnak, hogy helyes lenne-e hazudni azért valakinek, ha azzal sokkal boldogabb lehetne (most főleg azokra gondolok, akiknek az élete tényleg katasztrófa). Mert azzal sajnos nem tudnék vitatkozni, hogy nagyon sok embernek segítene, ha hinnének Istenben és vallás útmutatásai alapján változtatnának életvitelükön.
    És jóeséllyel félre is tudnám vezetni, mert van tapasztalatom a nem-tudományos oldalon (kreacionista állásponton is érveltem egy időben, és hittérítő meg vallásos szövegeket is tudnék mondani (sajnos azt is hallottam elég sokat, azt inkább nem írom le, hogy hol és miért :S ). Azt tudom, hogy van olyan, aki ezért terjeszt ilyen nézeteket (és felmerült bennem az is többször, hogy te is így vagy vele, erre éreztem jeleket az érveléseid alapján, de ellene is, úgyhogy nem tudom).
    Az tény, hogy a tudomány felfedezései nem vezetnek Istenhez, az abszolút boldogsághoz, a "helyes úthoz" és ilyenekhez, maximum a kíváncsiságunkat elégíti ki, aki meg hívő, annak többnyire inkább csak egy gonoszság sajnos, ami ateistává és boldogtalanná teszi az embereket (vagy van olyan vallás, amelyik szerint az is lehet boldog, aki nem követi azt, nem hívő? ), amit én sajnálok, mert én szerintem érdekes és hasznos. És mellette ugyanúgy lehet élni, nem kell hazudozni meg hasonlók...