imuthesz#3
Az evolucionisták körülbelül 140 éve kutatnak a maradványokat tartalmazó kőzetrétegekben, hogy ezeket a feltételezett átmeneti alakokat megtalálják. Több millió gerinctelen maradványát találták meg, és több millió halét – semmit sem találtak azonban, ami a kettő között lett volna.
Egy evolucionista kutató, Gerald T. Todd elismeri ezt a tényt A csontoshalak eredete és a tüdő evolúciója című cikkében:
A csontoshalak mindhárom családja /* körülbelül egy időben jelent meg a régészeti leletek tanúsága szerint. Megjelenésükkor már rendkívül változatos a morfológiájuk, és rendkívül erős páncéljuk vannak. Vajon honnan származhatnak? Mi tette lehetővé, hogy annyi változatuk alakuljon ki? Hogyan jött létre az erős páncél? És miért nincs nyoma a korábbi, átmeneti alakoknak?
Az evolúció elmélete még egy lépéssel tovább megy, és azt állítja, hogy ezek a halak, amelyek a gerinctelenekből alakultak ki, tovább fejlődtek, és belőlük lettek a kétéltűek. De ehhez a feltételezéshez is hiányoznak a bizonyítékok. Egyetlen egy lelet sincs, amely bizonyítaná, hogy valaha is létezett egy félig hal, félig kétéltű teremtmény. Ezt a tényt bár vonakodva, de elismeri a jól ismert evolúciós szaktekintély, Robert L. Carroll, A gerincesek paleontológiája és evolúciója című könyvében: „nincsenek átmeneti maradványok a rhipidistian halak (amelyek kedvenc elképzelése szerint a négy végtaggal rendelkező gerincesek ősei) és a korai kétéltűek között”. Két evolucionista régész, Colbert és Morales, így ír a kétéltűek három alapvető osztályáról (vagyis a békák, szalamandrák és gőték):
Nincs bizonyíték arra, hogy a paleozoikum kétéltűinek olyan tulajdonságai lettek volna, amelyek közös ősre utalnak. A legrégibb békák, gőték és szalamandrák nagyon hasonlóak voltak ma élő leszármazottaikhoz.